kapubanner for mobile
Megjelent: 12 hónapja

Ennyi pénzt kereshetnek a diákok idén

Idén akár havi 200 ezer forint körül is lehet keresni diákmunkával. Nyolcórás munkaidő esetén a diákokat is minimum bruttó 232 ezer forint illeti meg.

images

images

A munka törvénykönyve szerinti általános szabály: az vállalhat munkát, aki már elmúlt 16 éves. Munkaviszonyt írásba foglalt munkaszerződéssel lehet létesíteni, melynek tartalmaznia kell az alapbért és a munkakört is. 18 év alatt a szülő írásos hozzájárulása is szükséges a munkavégzéshez és a szerződéskötéshez. A munkaviszony létesítését legkésőbb a munkába lépésig kell jelenteni az adóhatóság felé.
 Ha napi nyolc órát dolgozik egy diák, havonta legalább bruttó 232 ezer forint illeti meg, középfokú végzettséget vagy szakképesítést igénylő munka esetében pedig legalább 296 400 forint (ide nem értve az egyszerűsített foglalkoztatást) - írja a VG.

A fiatalokra speciális szabályok érvényesek, éjszakai munkát nem végezhetnek, rendkívüli munkaidő sem rendelhető el, napi munkaidejük legfeljebb 8 óra lehet, 16 évesnél fiatalabb munkavállaló esetében 6 óra.
A jogviszony a foglalkoztató részéről az adóhatóság felé történő bejelentéssel jön létre. Ebben az esetben nem kötelező a munkaszerződés megkötése, de a munkavállaló kérheti, hogy foglalják írásba a szerződést.

Egyszerűsített foglalkoztatásnál, a mezőgazdasági és turisztikai idénymunka esetében ugyanazzal a munkáltatóval legfeljebb évi 120 munkanapra, alkalmi munka esetében legfeljebb öt egymást követő napra, ugyanakkor egy hónapon belül legfeljebb 15 napra, éves szinten pedig legfeljebb 90 napra létesíthető jogviszony. 

A Mind-Diák Szövetkezet felmérése szerint a diákok átlagos órabére jelenleg 1334–2500 forint között mozog, így a friss foglalkoztatási ajánlatok alapján idén akár havi 200 ezer forint körül is lehet keresni diákmunkával, de természetesen jelentősek lehetnek a különbségek országrésztől és munkakörtől függően.

 

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Valóban többet kereshetnek a 25 év alattiak, mint az idősebb munkavállalók?

A két évvel ezelőtt bevezetett 25 év alattiaknak járó szja-kedvezmény a mai napig viták tárgyát képezi: egyesek szerint motiváló erővel bírt és... Teljes cikk

551 100 forintos kezdőfizetéssel keres munkavállalókat az ALDI a Balatonhoz

AZ ALDI mintegy 100 szezonális új munkavállalót keres, a kezdőbér több mint bruttó 550 000 forint - olvasható a cég sajtóközleményében. Teljes cikk

2000 forint az átlagos diákórabér, nyáron pedig újabb emelkedésre lehet számítani

A diákok foglalkoztatása még az egyszerűsített foglalkoztatásnál (EFO) is kedvezőbb ez a megoldás a cégek számára. Teljes cikk