Egyre többen mennének magániskolába
Az alternatív iskolák hatalmas túljelentkezéssel néznek szembe, mivel elsősöket nem lehet felvételiztetni, ezért a szülők versengenek a bejutásért: motivációs levelet írnak, családi programokon vesznek részt - írja a Vasárnapi Hírek.
Azt is elmondta, hogy úgy érzi az alternatív iskolák túl sokat várnak a szülőktől. Sorra nyílnak a magániskolák, de így is hatalmas a túljelentkezés. Az iskolák inkább a családokból próbálnak választani, mert felvételiztetni nem lehet az első osztályba készülőket.
„Megszámlálhatatlanul sok nyílt napon voltunk. Azt mondják, ezek mindegyikén ajánlatos megjelenni, mert ha kihagyunk egyet, hátrébb kerülünk a sorban... Rengeteg időt és energiát fordítunk erre, és sokszor úgy érzem, azt várják tőlünk: életünket és vérünket adjuk az iskoláért” - meséli egy anyuka a lapnak.
Egy másik anyuka azt mondja őt nyomasztja, hogy motivációs levelet kell írnia, nagy felelősségnek érzi, hogy ezen múlik a gyermeke jövője.
Az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének elnöke szerint a felvételi eljárásnak egyszerűnek, világosnak, áttekinthetőnek és jogszerűnek kell lennie. Szerinte ideális esetben a szülőknek kellene szelektálni nem az iskoláknak. "Minden családtól kérünk a gyerekhez egy használati útmutatót, amiben azt is szeretnénk látni, hogy ők mit várnak tőlünk, mit szeretnének. És mi ez alapján meg tudjuk mondani, hogy ezt meg tudjuk csinálni vagy nem” - nyilatkozta.
Vasárnapi Hírek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Az érdeklődők a vállalkozásfejlesztésről és a termékek piacosításáról is tanulhatnak. Teljes cikk
Hétfőn magyarból érettségiztek a diákok. Teljes cikk
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
- A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói 1 hete
- Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi 1 hete
- Jogalkotási mulasztás a munkavédelemben - jönnek a keleti-ázsiai munkakörülmények? 2 hete
- Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben 3 hete
- Újabb kétszázezer diák kap notebookot az államtól 3 hete
- Balogh Levente: általában a kitűnő tanulókból lesznek a menedzserek, a 3-as 4-es tanulókból a vállalkozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Pölöskei Gáborné: a minőségi szakképzésnek lakosságmegtartó ereje van 1 hónapja
- Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár 1 hónapja
- Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén 1 hónapja
- A korai iskolaelhagyók arányának változása 1 hónapja