kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 3 éve

Egyre hatékonyabban szolgálja ki a felsőoktatás a munkaerőpiac igényeit

A felsőoktatásban 2012-től bekövetkezett változásoknak köszönhetően a képzési szerkezet számos ponton összhangba került a munkaerőpiac igényeivel - áll az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legfrissebb elemzésében.

Az összegzés szerint harmadával nőtt a műszaki diplomások, negyedével az agrártudományi végzettségűek és 12 százalékkal az informatikusok száma. Ezzel párhuzamosan csökkent a bölcsész, a társadalomtudományi, a közgazdaságtudományi és a természettudományi pályán végzettek száma és aránya.

Az ÁSZ azt írta, hogy a kitűzött célok megvalósításában 2014 és 2019 között jelentős előrelépés történt: javult a képzési szerkezet koncentrációja, nőtt a duális képzésekben tanulók és a külföldi hallgatók aránya. Ugyanakkor a fiatalok között csökkent a diplomások aránya, a képzésekből lemorzsolódók aránya stagnált, továbbá nem valósultak meg a hallgatói sikeresség javulását támogató eszközök, így a fenntartói bemeneti és kimeneti kompetencia mérései.

A minőségirányított ágazati működés megteremtéséhez hozzájárult a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság egyetemi szervezetektől független, szakértői tevékenysége, a felsőoktatási kiválósági programok bevezetése, valamint az egyetemi oktatás egyes területein alkalmazott minőségmérés. Az oktatás minőségének intézményi és rendszerszintű független értékelése azonban nem volt biztosított - állapították meg az ÁSZ szakértői.

Az elemzés fókuszában a felsőoktatásban 2012 óta tartó változások bemutatása, a versenyképesség, valamint az oktatás minőségének javítására tett intézkedések áttekintése és értékelése állt. Ezt - mint írták - különösen aktuálissá teszi, hogy a tervek szerint a következő években mintegy 1500 milliárd forintból fejlődhet és erősödhet a magyar felsőoktatás, ezért lényeges az elmúlt évek tapasztalatainak összegzése.
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben?

Rengeteg érzelem, meggyőződés, konfliktus és öröm, egymástól tanulás és összefeszülés övezi az interkulturális szervezetek működését. A... Teljes cikk

A munkavállalók készségfejlesztése elmaradásban van, pedig fenekestül felfordul a munka világa

A generatív mesterséges intelligencia (AI) térnyerésével a munkavégzéshez szükséges készségek 2030-ra várhatóan 68%-kal változnak majd... Teljes cikk

A tanár is munkavállaló!?

Employer branding, toborzás, munkáltatói márka, karrierút, megtartás, juttatások, bérbenchmark stb. Szinte már elcsépelt szavak, unalomig... Teljes cikk