Egy szabadúszó naplója II. - A médiafalkákon kívül

Valamit rögtön az elején szögezzünk le. Önmagában a külsőzésből, a szabadúszó létből élni mostanság csak nagyon szűkösen lehet. Jól élni pedig gyakorlatilag lehetetlen. A legtöbb ilyen kolléga hozzám hasonlóan mással is foglalkozik, különböző határterületeken, a piaci szektorban (könyvírás, konferencia-előadás, kutatás, lektorálás, korrektúrázás, fordítás, szakértői, elemzői, tanácsadói munka, stb.) egészíti ki jövedelmét. Persze anyagilag könnyebb lenne a dolgod, ha "Legyen magányos harcos, akinek hat anyja van!" felkiáltással beállnál valamelyik, politikai oldalhoz vagy szekértáborhoz nyíltan kötődő szerkesztőséghez. Ezek az orgánumok rendszerint hozzájutnak kormány- és pártforrásokhoz, önkormányzati, uniós pénzekhez, az őket támogató nagyvállalkozók hirdetéseihez. De ennek ára van. Itt nincs különcködő egyedi szemlélet, különvélemény. Az újságírónak úgy kell írni, hogy az megfeleljen a lap mögött álló közéleti szereplők, oligarchák elvárásainak. Persze ezeknél is el lehet menni egy bizonyos határig. De ha azt megsértik, rögtön tudtukra adják, hol is van az a vonal, amit nem tanácsos átlépni.

Ha viszont ezt nem tudod elfogadni, akkor kívül rekedsz. Vannak azért persze olyan belpolitikai portálok, újságok, amelyek törekednek az objektivitásra, a függetlenségre. Meg olyanok is, amelyeknek kétségtelenül megvan a világnézeti hovatartozása, de ez nem jelent egyúttal pártpolitikai elkötelezettséget is. Beengedik a véleménymezőbe a "másként gondolkodókat", lehetséges a hozzájuk közel(ebb) álló oldal éles kritizálása, a középutas, különálló és/vagy kívülálló "belga" felfogás kifejtése is. És nem csak kivételesen, hanem rendszerszintűen. Alapvetően kétféle (egymással összeegyeztetetlen) koncepció létezik a politikai témákkal foglalkozó magyar újságírásban. Az első szerint a média legfőbb feladata, hogy leképezze a belpolitikai törésvonalakat. Legyen saját tévéje, rádiója, portálja, napi- és hetilapja, folyóirata a "nemzeti" és a "demokrata", vagyis a jobbos és balliberális oldalnak, azok mérsékelt, illetve szélső pólusainak. Ahol építő jelleggel, az "érted haragszom, nem ellened" jegyében a részletkérdésekben megengedett némi bírálat is. De alapjáraton az ilyen újságírás feladata mégiscsak az, hogy szelektíven összekeresett érvekkel, tényekkel támogassa a "vonalat", lelkesítse a rajongó párthíveket, egyoldalú leleplezésekkel alátámassza a szekértáboros ellenségképet.

A másik, a pártos, irányzatos médiaképpel szembenálló nézet viszont az újságírást nem a pártpolitizálás alrendszerének, hanem önálló hatalmi ágnak tekinti. Amelynek nem az a feladata, hogy a közéleti harcokban egyik pártot támadja, a másikat meg védje. Hanem az, hogy a politika egészét kontrollálja, a mindenkori hatalmat, kormányt és ellenzéket egyaránt. Az ilyen médiában - optimális fennforgás esetén - az összes pártról jelenik meg tényfeltáró riport, támadó véleménycikk. Nyilvánvaló, hogy annak a szabadság-és függetlenségvágynak, amelyet a sorozat nyitórészében vázoltam, csak ebben a második verzióban van egyáltalán esélye. Lassan tizenöt évet "húztam le" a médiában úgy, hogy soha nem volt belsős státuszom, bejárós munkám, főállásom. Gyakran öt-hat helyről szedegettem össze, néhány ezer, pár tízezer forintos tételekben azt a fizetést, amit más egy helyről, egy összegben kapott meg. Ez bizony nem "havi kétszáz pengő fix." Ha egy cikket visszadobnak, esetleg átcsúszik következő hónapra, borul az egész költségvetés.

Ám hidd el, ennek is megvan a szépsége. Olyan gyönyör, amiben a belsősöknek nincs (vagy csak alig van) része. Tegyük fel, hogy főállású munkatárs vagy akár vezető beosztású szerkesztő, rovatvezető vagy egy lapnál. S leteszel a főszerkesztő asztalára egy, általad nagyon jónak, sőt zseniálisnak gondolt anyagot. De a főnöknek nem tetszik, hiába próbálod meggyőzni, elutasítja a közlést. Mit tudsz csinálni? Mint alkalmazott, nyilván nem publikálhatod a konkurenciánál, nem viheted át máshová. Elméletileg kitolhatnád blogba, azt még tán nem tilos, de mi van, ha rossz néven veszik? Érdemes egy cikkért az állásodat, az összjövedelmedet kockáztatni? Főképp, hogy úgy érezted, a főnöknek nem csak szakmai gondja van a cikkel, hanem túl rázós neki a tartalmi mondanivalója. Így, ellenpróba híján soha nem tudod meg, tényleg rossz volt-e a cikk, vagy csak a górénak nem tetszett. Hát nekem ilyen gondjaim (és gátlásaim) soha nem voltak. Ha egy írásomat valahol nem közölték, simán átvittem máshová. És nagyon ritkán volt olyan, hogy egy cikkemet sehol, senki nem közölte. Előbb-utóbb valaki lehozta. Ha nem a második, akkor a harmadik.

Hogy volt-e emiatt pampogás? Naná, hogy. Egyik-másik Nagyságos Szerkesztő Úr méltatlankodott, hogy merészelek versenytárshoz írogatni, mikor ez itt nem szokás. De mikor visszaszóltam, hogy nálam meg szokás, akkor hátrább húzták az agarakat. Egyrészt külsősként eleve többet megengedhettem magamnak. Rám nem vonatkoztak a belső normák. Számomra egyik főnök sem volt "a" Főnök, hanem csak egy kolléga, akivel vitatkoztam, szembeszálltam, ha kell. Rám hagyták, különc bohóc, hadd csinálja. S ha minden kötél szakadt, elővettem a varázsmondatot. "Ha egyedül fizettek annyit, amennyit most összesen keresek, akkor fontolóra veszem, hogy máshová ne írjak." Na, erre rögtön elhallgattak. Mert hát a szabadúszó bére egyes újságoknál (tisztelet a kivételnek) olyan, mint a kivert kutya vacsorája. Bizonytalan. Sajnos van egy olyan szemlélet, hogy a külsős az örüljön, hogy írhat, nemhogy még követelőzzön itt nekünk. Volt olyan, hogy egy lap (amelynek hosszú ideje dolgoztam) egyik napról a másikra közölte: továbbiakban nem fizet, de társadalmi munkában publikálhatok. Mire (mihelyst lélegzethez jutottam) annyit feleltem, hogy nyereségérdekelt cégnek ingyen nem dolgozom. Megértem, ha nem tudnak pénzt adni, szerződést kötni. De valamit adjanak. Egy tiszteletpéldányt a lapkiadó által gondozott könyvek valamelyikéből. Tiszteletjegyet valahová. Egyhavi ajándék előfizetést. Étel-és italfogyasztást az év végi szerkesztőségi bulin. Valamit. (Volt már, hogy valahová nem pénzért, hanem ilyen "szívességért ajándékot" cserekereskedelmi barteralapon írtam.)

Folytatódik a dolog azzal, hogy egyes kiadóknak nem jó az eseti vagy keretjellegű megbízási/felhasználói szerződés. Mindenáron vállalkozói jogviszonyba akarják belekényszeríteni a szabadúszót. Az ő szempontjukból logikus: kitolnak egy összeget számla ellenében, az adózás, könyvelés, járulékfizetés meg legyen a külsős gondja. Magánszemélynél történő eseti megbízásnál az illető abból és akkor adózik, amennyit, és amikor keres. Vállalkozó/cég esetén azonban a közterheket akkor is le kell róni, ha nincs üzlet. Itt is feltettem a mágikus kérdést. Mondtam, szívesen átmegyek én vállalkozóba, de (ha már így kihozták belőlem az üzleti szellemet), csak akkor, ha ez nekem is megéri. Kössünk (al)vállalkozói szerződést egy évre, hogy ők tőlem rendszeresen cikket rendelnek, én leszállítom, számla ellenében kifizetik. Ha bármelyik fél törvényes indok nélkül visszalép, kötbér terheli a másik irányába. No, gondolhatod. Mindjárt nem lett olyan sürgős, hogy megbízási jogviszony helyett számlaképes legyek.

Tudod egyébként, hogy miért hívnak a tévécsatornák előszeretettel pártidiótákat, pártalapítványok, holdudvari kutatóintézetek, irányzatos lapok embereit szakértőnek az elemzőműsorokba? Nyilván, mert elfogultak, függetlenséget hírből se ismernek, de nem csak azért. Hanem, mert azokat a párt vagy holdudvara úgyis megfizeti, munkaköri kötelességük hirdetni az igét. A függetlent azonban nem fizeti senki azért, hogy időt, energiát, felkészülést áldoz a tévészereplésre. Régebben engem is hívtak párszor szakérteni. S furcsán néztek, amikor megmondtam: gyerekek, nekem ez meló. Ugyanúgy meló, mint ahogy ti rendezők, műsorvezetők, operatőrök vagytok. Az "óradíjam" nem magas, meg tudunk egyezni, de annyira azért nem vagyok oda attól, hogy benne leszek a tévében, hogy ingyért menjek. Azóta ritkábban hívnak. Egyébként is: a médiában épp fordított trend érvényesül, mint máshol. Az előző cikkben hivatkoztam egy anyagot, melyből kiderül: a válságtrend a távmunka, a szabadúszás, az önálló munkavégzés irányába mutat. A szakmámban pont fordítva: tapasztalataim, értesüléseim alapján épp a külsősök rovására történt a válság kapcsán lezajlott átrendeződés. A műsorokban a hírmondóként itt-ott még néha feltűnő pártatlan külsősök helyét is belsős szekértábor-harcosok vették át, bizonyos portálok elvileg "független, külső blogger-szakértők" által írt anyagait három-négy különböző "művésznéven" ugyanaz a belső munkatárs írja. Számos helyen teljes egészében felszámolták a korábban szabadúszók, külsősök által dominált véleménymezőt. Mivel úgy látom, nem sikerült elvennem a kedved, jövő hónapban még elrettentőbb sztorikkal folytatom.