kapubanner for mobile
Megjelent: 8 hónapja

Digitalizáció: a női siker kulcsa?

Húsz éve képviseli a nők érdekeit a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség

npi karrier fejlesztés-

Húsz éve nagy szó volt a női karrierről beszélni. Mára ez már természetes, de nem volt könnyű elérni, hogy a téma bekerüljön a közgondolkodásba és a politikába. Ebben jelentős szerepe volt a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetségnek (MNKSZ), amely elsőként hívta fel a figyelmet arra, hogy a női foglalkoztatás gazdasági szükségszerűség. Ferenczi Andrea elnökkel fennállásuk kerek évfordulója alkalmából beszélgettünk. 

- Húsz évvel ezelőtt bátorság volt itthon kimondani, hogy a nők foglalkoztatása gazdasági érdek, ahhoz pedig, hogy ezt előmozdítsuk, a cégeknek és a kormánynak is támogatást kell nyújtania. E nélkül ugyanis nem működik a munka-magánélet összehangolása. Milyen változások történtek e tekintetben azóta a munkaerőpiacon?

- A kétezres évek elején még újdonságnak számított az a fajta gondolkodás, hogy ha jó munkaadók akarunk lenni, és jó képet akarunk kialakítani magunkról, akkor az a legfontosabb, hogy megszerezzük és meg is tartsuk a jó munkaerőt. Akkoriban elsőként hívtuk fel a figyelmet arra, hogy a női karrierrel külön kell foglalkozni, mivel az életciklus változásából kifolyólag megszakad a nők karrierje. Ahhoz pedig, hogy a munka és a magánélet egyensúlyban legyen, segítségre van szükség. A nők foglalkoztatása gazdasági kérdés, de nemcsak a cégeknek kell ezért tenniük, hanem a nőknek is, hogy tovább foglalkoztassák őket, ha közben például elmennek szülni. Szerencsére ma sokkal több nő dolgozik és egyre többet megtesznek önmagukért. Pozitív az is, hogy a cégek befektetnek a dolgozóikba, és korhatár nélkül képzik őket. Problémának látom viszont, hogy a cégek mindig a fiatalabb nőkben gondolkodnak, amikor vezetőt keresnek. Pedig éppen a húszas, harmincas korosztály az, akiknek gyereket kellene vállalniuk, ezért nekik ez nem olyan könnyű élethelyzet. Egy idősebb nő azonban rengeteg tapasztalattal, különleges készségekkel rendelkezik. Ha a cégek jobban élnének a 40, 50, 60 év feletti hölgyek tudásával, sokkal több nő lehetne vezetői pozíciókban. Ehelyett nekik a legnehezebb elhelyezkedniük, miközben nagy tapasztalattal rendelkeznek. Fontos lenne tehát, hogy a munkaadók nőkben és ne csak a gyermekes anyákban gondolkozzanak.

- Milyen mérföldkövek történtek a szövetség életében az indulás óta?

- Mivel nyugati tapasztalatokkal és tudással rendelkezünk, mindig figyeltük, hogy mi történik nemzetközi szinten is. Húsz éves fennállásunk óta mintegy 50 nemzetközi konferenciát, számos találkozót és workshopot szerveztünk. Amire a legbüszkébbek vagyunk, hogy megrendeztük a Magyar Nők Világkonferenciáját 2007-ben a Parlamentben, a Március a fogyatékossággal élő nőké konferenciasorozatot 2006-2010 között, a Nők a fenntartható fejlődésért – Nők szerepe a vidékfejlesztésben nemzetközi konferenciát 2012-ben és a Magyar-zsidó női életutak nemzetközi konferenciát a Magyar Holokauszt Emlékév – 2014 tiszteletére. 2007-ben indítottuk el a Legjobb Női Munkahely pályázatot, 2009-től pedig első magyar ENSZ ECOSOC speciális konzultatív státusszal rendelkező civilszervezetként veszünk részt az ENSZ ECOSOC munkájában. Ezáltal olyan témákkal tudunk foglalkozni, ami az ENSZ-ben és Európában is fontos. Ilyen például a női esélyegyenlőség, a női jogok, nők a STEM területeken, a fenntarthatóság, a demográfiai kihívások. Ezzel kapcsolatban részt vettünk az EU bizottságaiban is, mert szeretnénk megismertetni a világgal a jó magyar példákat.

- Kiemelten foglalkoznak az idősödő nők helyzetével is.

- Igen, ezt fontosnak tartjuk, mivel a demográfiai átalakulás következtében egyre nagyobb arányban nő ez a csoport és nagyon értékesek munkaerőpiaci szempontból. 2009-ben indítottuk el a Női karrier korhatár nélkül programunkat. Az ENSZ-ben és az Európai Unióban olyan szervezetekkel működünk együtt, amelyek az idősödő nők jogaiért és megerősítéséért dolgoznak. Szakértőként, előadóként veszünk részt konferenciákon olyan témákban, mint az idősödő nők a munkaerő piacon, az élethosszig tartó tanulásban, a digitális világban, az önkéntességben. De bemutatjuk az 55 év feletti nők, az úgynevezett „szendvicsgeneráció” helyzetét is, akikre egyszerre van szükség a munkaerőpiacon és a családban. E programunk révén egyedüli magyar civil szervezetként több nemzetközi tudományos együttműködésbe is meghívást kaptunk.

- De szakmai munkájukat az is erősíti, hogy számos kutatásban vesznek részt. Melyek a legfontosabbak?

- Valóban, 2015-től vagyunk ott különböző kutatásokban, uniós projektekben. 2019-ben a Budapesti Demográfiai Csúcsok tapasztalatai és a V4 országok családpolitikáért felelős minisztereinek közös nyilatkozata alapján elindítottunk egy Visegrádi Női Fórumot, hogy a közös értékek mentén együtt dolgozzunk. A Nő, Család és Karrier – Civil Fórum a V4 szellemében című kutatást mi kezdeményeztük és koordináltuk 2020-ban. Egy évre rá pedig egy újabb kutatás indult, ami azt vizsgálta, hogyan hatott a pandémia a munka és a magánélet egyensúlyára a  visegrádi országokban.

- Milyen eredménnyel zárult ez a felmérés? Hogyan befolyásolta a női munkavégzést a világjárvány?

- Korábban is történtek fejlesztések az atipikus foglalkoztatási formák tekintetében, de ez felgyorsult. A távmunkát sok helyen bevezették, de ehhez nem biztosították mindenhol az infrastrukturális feltételeket. A nőknek sokkal nehezebb időszak volt ez, mert megnőtt a háztartási  munka aránya, őket terhelte jobban a gyermekek otthoni tanulása is. Bebizonyosodott viszont, hogy sokkal több mindent lehet otthonról elvégezni, mint korábban gondoltuk. Így azóta elterjedt a heti egy vagy pár nap otthoni munkavégzés lehetősége. Ennek lemérhetőek az eredményei, ezért ezeket érdemes megtartaniuk és fejleszteniük a munkaadóknak. 

- A Covid-korszak lökést adott a digitalizáció fejlődésének is. Ez hogyan, miben tud segíteni a nőknek?

- A digitalizáció mindenhol jelen van, folyamatosan változik és fejlődik, nekünk pedig segítenünk kell a nőket bekapcsolódni ebbe a vérkeringésbe. A digitális megoldások az élet minden területén segítik a nőket, akik az élethosszig tartó tanulásban is részt tudnak venni akár kisgyermek nevelése mellett. Ezzel a témával egyébként szintén  visegrádi országokkal együtt Európai uniós kutatás formájában foglalkozunk. A Nő, család karrier – digitális megoldások a tanulásban című projektben a Családbarát Magyarország Központ Nonprofit Közhasznú Kft. a koordinátor. A program keretében minden országban összegyűjtjük azokat az applikációkat, amelyek megkönnyítik a családok életét, és kicseréljük, átadjuk egymásnak azokat, amelyek máshol nincsenek.

- Egyre több a vállalkozó nő. Velük foglalkoznak-e, és miben tudnak segíteni nekik?

- Szervezetünkben fontos a női vállalkozói szemlélet. 15 éve van két stratégiai partnerünk, akikkel a legbarátibb a hosszútávú együttműködésünk. Az egyik a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Női Vállalkozói Klubja, a másik pedig a felvidéki Magyar Asszonyok Ligája. Velük folyamatos a tapasztalatcserénk. Évente rendezünk partnertalálkozókat, ahová a legautentikusabb előadókat hívjuk meg. Ennek révén jön létre az a tudás, amivel segíteni tudunk a vállalkozó hölgyeknek.

- Október 30-ig lehet még jelentkezni a Legjobb női munkahely pályázatra. Mik a tapasztalatok, mennyire bővültek az évek során a lehetőségek a nők megbecsülését illetően? 

- A 2007 óta évente meghirdetett  pályázatunk a Legjobb Női Munkahely díj elnyerésére nemcsak egy elismerés, hanem a pályázat keretében felméréseket végzünk munkaadók és női munkavállalók körében, így van egy egyedülálló, speciálisan női munkavállalással és nők munkahelyi közérzetével kapcsolatos adatbázisunk, amely reprezentatív mintaként több mint 24 ezer munkavállaló és több száz vezető véleményét tükrözi. Két kategóriában - 20-250 fő közötti és 250 főnél több foglalkoztatottal működő munkahelyek – lehet indulni. Akinek van bátorsága, és jelentkezik a pályázatra, komoly feltételeknek kell megfelelnie: A pályázó szervezet női munkatársai az MNKSZ által kidolgozott szoftver segítségével online töltik ki a munkavállalói kérdőíveket, a szervezet vezetői pedig a HR vezetői kérdőívben megadott kérdésekre adnak választ. Az értékelés a két felmérés   alapján dől el. Az értékelési szempontjaink között szerepel, hogy mennyire van lehetőség a magánélet és a munkahely érdekeinek összehangolására, van-e gyakorlat a gyerekvállalásból visszatérő nők integrációjára, milyen életútprogramot kínál a cég az 50 év feletti nők számára, mennyire figyel a munkahely az egészség megőrzésére és a készségek fejlesztésére. Az elmúlt években folyamatosan nőtt a pályázatunk ismertsége és egyre többen érdeklődnek a részvétel iránt. Öröm számunkra, hogy a cégek egyre változatosabb lehetőségeket kínálnak a nőknek, és többféle formában is kifejezik a női munkaerő megbecsülését, fontosságát.

Szilágyi Katalin

 

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Több mint 27 éves HR vezetői tapasztalatát viszi be a Corvinus képzésébe

Jakobsen Petra HR tanácsadóval, a Flow Consulting HR üzletágának vezetőjével a teljesítményértékelés változásáról, a HR analitika üzleti... Teljes cikk

Új, innovatív kezdeményezés Duális egyetemi mentor programot indít a szombathelyi Schaeffler

A Schaeffler-csoport egyik legnagyobb vállalata, a Schaeffler Savaria Kft. új, innovatív projektbe kezdett. Duális egyetemi mentor programot indított a... Teljes cikk