kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Berlinbe költözik a Soros alapítvány

Bár az alapítvány munkavállalóinak 60 százaléka magyar állampolgár, és sokan 10 éve dolgoznak a szervezetnek, az egyre nyomasztóbb magyar politikai és jogi környezet miatt mégis Berlinbe költöznek - derül ki a Nyílt Társadalom Alapítványok sajtóközleményéből.

A közlemény szerint továbbra is támogatni fogják a civil szervezeteket Magyarországon az olyan fontos területeken, mint a művészet és a kultúra, a sajtószabadság és az átláthatóság, valamint az oktatás és egészségügyi ellátás biztosítása minden magyar állampolgár számára.

"A magyar kormány a munkánkat becsmérli és hamis színben tünteti fel, korlátozza a civil társadalmat politikai előnyszerzés céljából, olyan taktikát alkalmazva, amelyre még nem volt példa az Európai Unió történetében” -nyilatkozta Patrick Gaspard, a Nyílt Társadalom Alapítványok elnöke.

Az Alapítványok irodájának elköltöztetése Budapestről fájdalmasan érinti azt a több mint 100 itt dolgozó munkatársunkat, akiknek többsége nemzetközi adományozással foglalkozik. Ezen munkatársaink körülbelül 60 százaléka magyar állampolgár, és sokan közülük több mint egy évtizede dolgoznak a Nyílt Társadalom Alapítványok kötelékében. A Nyílt Társadalom Alapítványok megteszik a szükséges lépéseket, hogy biztosítható legyen az iroda elköltöztetésében érintettek biztonsága és jóléte - írják a közleményben.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A kiküldetés a legelőnyösebb, avagy fontos tájékozódni a külföldi munkavállalás lehetőségeiről

A külföldi munkavállalásnál a kiküldetés előnyeire hívta fel a figyelmet az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) keddi... Teljes cikk

Lehet távmunkázni, csak előléptetés nem jár érte

A világ egyik legnagyobb technológiai vállalatának tartott Dell új irányelvei szerint nem jár előléptetés azoknak a munkavállalóknak, akik nem... Teljes cikk

Sok vezetőt hozhat nehéz helyzetbe az új bevándorlási törvény

Sok hazai vállalatnak okoz problémát, hogy vezető vagy magas pozícióban lévő külföldi kollégáik papíron igazolt végzettség hiányában az új... Teljes cikk