Az Y generáció tagjai rugalmas és egyenes vezetőket akarnak
Mára a fiatal munkaerő kevésbé hajlamos elhagyni a munkahely nyújtotta biztonságot, és borúlátóbbak is a jövőbeli kilátásaikat illetően a korábbi évekhez viszonyítva. Azokkal a vezetőkkel tudnak azonosulni, akik nemcsak a többséghez, hanem a kirekesztettekhez is szólnak, és kifejezetten pozitívan viszonyulnak az „utánuk következő” Z generációhoz - derül ki a Deloitte Y generációsok körében végzett globális felméréséből, amelynek tanulságait a Deloitte Zrt. Adó- és jogi tanácsadás üzletágának vezetője foglalja össze.
A feltörekvő országok ezredfordulós nemzedéke azt várja, hogy a szüleinél mind pénzügyi (71%), mind elégedettségi és boldogsági szempontból (62%) is előnyösebb körülmények között fog élni, ami éles ellentétben áll az érett piacokkal, ahol a millenniumi fiataloknak csak 36%-a gondolja, hogy pénzügyileg sikeresebb lesz szüleinél, és csupán 31%-uk reméli, hogy boldogabb. A Deloitte felmérése szerint a millenniumi fiatalok jellemzően nem támogatják a megosztó típusú vezetőket, vagy azokat, akik fokozatos változás helyett radikális átalakításokat visznek véghez. Az üzleti és a politikai vezetők részéről is egyaránt jobban kedvelik az egyenes beszédet: hatással vannak rájuk a szenvedélyes ügyek, de csak azokkal a vezetőkkel tudnak azonosulni, akik nemcsak a többséghez, hanem a kirekesztettekhez is szólnak.
Dr. Kövesdy Attila
A szabadúszó vagy a tanácsadói életforma előnyei ellenére - a bizonytalan lokális és geopolitikai háttérrel összhangban - a millenniumi fiatalok csaknem kétharmada, 65%-a a teljes, fix állásra szavaz, és az előző felmérés adataihoz képest kevesebben terveznek munkahelyet váltani. Csupán 7%-uk mondta, hogy a „közeljövőben távozni fog” (a tavalyi 17%-kal szemben), a „két éven belül távozók” aránya 44-ről 38%-ra csökkent (de még mindig igen magas), az „5 évnél is tovább maradóké” pedig eközben 27-ről 31%-ra nőtt.
A munkahely melletti lojalitásukat és munkahelyi teljesítményüket főleg rugalmas munkakörülmények biztosításával lehet támogatni, mind a munkaidőt és a felkínált pozíciókat, mind pedig a munkavégzés helyét (pl. mobil- és okoseszközök, home office) illetően. A rugalmas munkakörülményeket övező aggodalom, miszerint a munkavállalók visszaélnek majd a nagy szabadsággal és a produktivitás visszaesik, alaptalannak bizonyult: a megkérdezettek 73%-a megbízik kollégáiban, hogy nem élnek vissza a lehetőségeikkel, 78%-uk pedig közvetlen felettesük (line manager) bizalmát is élvezi.
A rugalmas munkahelyi körülmények terjedése az elmúlt 10 évben felgyorsult, mára egyértelműen a folyamatosan terjedő gépesítés jelenti a legnagyobb fenyegetést: az Y generációsok 53%-a szerint a munkahelyek ezáltal sterillé, személytelenné válhatnak, 51%-uk attól tart, hogy át- vagy újra kell képeznie magát a saját területén, 44%-uk szerint pedig kevesebb igény lesz majd a képességekre. Az automatizálásban leginkább érintett szektorok között a gyártási, a technológia-média-telekommunikációs, a közlekedési és az energiaszektort találhatjuk. Azonban a virtuális világgal és a közösségi médiával társaiknál sokkal szorosabb viszonyban álló Y generáció tagjai egyúttal hatalmas lehetőségeket is látnak a technológiai fejlődésben: a „super-connected” millenniumiak mindössze 15%-a hiszi, hogy kevesebb munka maradna nekik, sőt, 64%-uk szerint az automatizálás több munkát fog teremteni.
A jövőre nézve mindenképpen biztató, hogy a millenniumi fiatalok pozitívan viszonyulnak a Z generációhoz (vagyis a mostani 18 évesekhez, illetve a fiatalabbakhoz): úgy vélik, hogy az utánuk következő generáció tagjai komoly számítástechnikai tudással rendelkeznek, és igen kreatívan képesek gondolkodni. Az ezredfordulósoknak több mint fele úgy gondolja, hogy a Z generáció térhódítása jó hatással lesz a munkahelyi környezetre. Ez a vélemény jellemzőbb a feltörekvő piacokon (70%), mint az érett piacokon (52%).
Az Y generációsok az utánuk következő generációnak pedig jellemzően a következő öt jó tanácsot adnák:
1. Mindig és mindenkitől tanulj, amennyit csak bírsz!
2. Dolgozz keményen, ne légy lusta!
3. Légy türelmes, haladj lépésről lépésre!
4. Légy elkötelezett!
5. Légy rugalmas és állj nyitottan a változásokhoz!
Dr. Kövesdy Attila
a Deloitte Zrt. Adó- és jogi tanácsadás üzletágának vezetője
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Tavaly decemberről idén januárra az épületek takarításával és facility managementjével foglalkozó B + N Referencia Zrt-nél nőtt legnagyobbat az... Teljes cikk
Ne csak a hirdetési költségeket számoljuk egy munkavállaló felvételénél, hanem a toborzó munkaóráinak költségét és a próbaidő alatti... Teljes cikk
Van egy olyan vezetői réteg az iparban, akikről, ha nem vesszük tudomásul, hogy egészen más bánásmódot igényelnek, mint a többi vezető, akkor... Teljes cikk
- 5 generáció a munkahelyen: generációs kérdések az üzleti szolgáltató központokban 6 napja
- Tizenegy ország dolgozóit kérdezték meg, melyik munkarendet szeretik a legjobban 1 hete
- Legyen naprakész a társadalombiztosítási jogokkal és kötelezettségekkel! 2 hete
- Mi a közös az anyai és vezetői készségekben? 2 hete
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- Z-generációs álommeló - most bárkiből lehet utazási influencer 2 hete
- Mit keresnek a vállalatok egy vezetőben 2024-ben? 3 hete
- Munkaviszonyba kell venni az ételfutárt vagy a taxist? 4 hete
- Hiába nő az igény az irodába való visszatérésre, virágzik a rugalmas munkavégzés piaca 4 hete
- Erre figyelmeztetik a szakértők az üzemanyagkártyát használó vállalkozásokat 4 hete
- Határfelületi vezetők az iparban és kereskedelemben 1 hónapja