Autóipari dolgozók 36 százalékos béremelést és négynapos munkahetet követelnek
Kormányzati illetékeseket küldött a három nagy amerikai autógyártóhoz Joe Biden amerikai elnök, hogy közreműködjenek a bérvita megoldásában, ami miatt pénteken sztrájkba lépett az amerikai szervezett autóipari munkások majdnem tizede.
Összesen 13 ezren nem vették fel a munkát a General Motors egy Missouri állambeli üzemében, valamint a Ford egy michigani és a Chrysler egy Ohio államban működő gyárában az Egyesült Autóipari Munkások (United Auto Workers - UAW) szakszervezet felhívására.
A szakszervezet elnöke, Shawn Fain szerint amennyiben bérköveteléseiket a munkáltatók nem teljesítik, több üzemre is kiterjesztik a sztrájkot. Az érdekképviselet 36 százalékos béremelést követel négy éves időtávon belül, valamint egyéb engedményeket, egyebek között az infláció kompenzációját. A UAW eredeti követelésében szerepelt a 4 napos munkahét is, változatlan kereseti viszonyok fenntartásával.
A szakszervezet és az autógyárak közötti kollektív szerződés múlt héten lejárt, az érdekképviselet addig adott határidőt a munkáltatók számára a megállapodásra.
Jim Farley, a Ford vezérigazgatója úgy vélte, hogy nagyvonalú ajánlatot tettek, amiről azonban a szakszervezet nem akart érdemi tárgyalást folytatni. A helyzet rendezése érdekében Joe Biden elnök két gazdasági tanácsadót bízott meg azzal, hogy közvetítsenek a bérvita megoldásában, szándéka szerint azért, hogy mindkét fél "nyertesként" állhasson fel a tárgyalóasztaltól.
Az elnök a Fehér Házban a kialakult helyzetről azt mondta, hogy "senki nem akar sztrájkot, de megérti a munkavállalók frusztrációját". Elismerte, hogy az autógyártók jelentős béremelési ajánlatot tettek, de hozzátette, hogy tovább kell menniük, és rekord mértékű vállalati szintű profitjukat megosztani "rekord mértékű" kollektív szerződések formájában.
Az amerikai autóipar történetében soha nem fordult elő, hogy a három nagy autógyártónál egy időben léptek volna sztrájkba a dolgozók, már csak azért sem, mert a UAW szakszervezet a múltban egyszerre csak egy gyártóval tárgyalt.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Felhagytak szerdán a hétfőn kezdődött általános sztrájkkal a román postások, miután sikerült megállapodniuk a román posta vezetőségével... Teljes cikk
“Nem mennyiségi, hanem minőségi problémák vannak a magyar munkaerőpiacon” - jelentette ki Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős... Teljes cikk
Folytatódtak a bértárgyalások a MÁV-Volán csoportnál kedden, az egyeztetésen a szakszervezetek többsége elfogadhatónak nevezte egy hosszabb távra... Teljes cikk
- Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek 1 hónapja
- A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk? 1 hónapja
- Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél 1 hónapja
- Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké 1 hónapja
- Bérpapírjaikkal vonultak a minisztérium elé a felsőoktatási dolgozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Folytatódik a sztrájk az Autolivnél, a szakszervezet szerint több dolgozót is megfenyegettek 1 hónapja
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 2 hónapja
- Felhagytak a sztrájkkal a román postások, miután megegyeztek a munkáltatóval 2 hónapja
- Napok óta sztrájkolnak a román postások 2 hónapja
- A Continental Dohányipari Zrt. emelte a sátoraljaújhelyi gyárában dolgozók bérét 2 hónapja