kapubanner for mobile
Megjelent: 1 hónapja

Napok óta sztrájkolnak a román postások

A postások munkaügyi konfliktusának mielőbbi megoldását sürgette kedden Marcel Ciolacu román kormányfő, miután a román posta alkalmazottai tovább folytatják a hétfőn elkezdett általános sztrájkot.

images

A román posta bérezésükkel elégedetlen alkalmazottai hétfőn szüntették be a munkát arra hivatkozva, hogy kétharmaduk minimálbérből él. Az érdekeiket képviselő Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) havi 400 lejes (32 ezer forint) nettó alapbéremelést és a "hűségpótlékok" 5-10 százalékos növelését követeli számukra, valamint új megállapodást kér a lejárt kollektív munkaszerződés helyett.

A BNS közlése szerint hétfőn 32 megye több mint 7000 postai dolgozója szüntette be a munkát.

Marcel Ciolacu kormányfő kedden közölte: hétfőn este megbeszélést folytatott a román posta igazgatójával és a kutatásért, innovációért és digitalizációért felelős miniszterrel, a szaktárca birtokolja ugyanis az állami tulajdonban lévő posta részvényeinek 93,52 százalékát. A Hotnews.ro beszámolója szerint a miniszterelnök az igazgató menesztését is kilátásba helyezte, ha a postások sztrájkja miatt késne a nyugdíjak folyósítása.

Romániában a postások kézbesítik több millió nyugdíjas járandóságát, ők juttatják el a jogosultaknak a szociális segélyeket és a munkaügyi tárca által folyósított egyéb támogatásokat is.

A román posta vezetősége korábbi közleményében mesterségesen szítottnak minősítette a munkaügyi konfliktust, és azt állította, csupán a postai dolgozók 20 százaléka csatlakozott az általános sztrájkhoz. Biztosította a nyugdíjasokat, hogy időben megkapják juttatásaikat, és azt állította, hogy minden szükséges lépést megtesz a konfliktus megoldására.

A postai dolgozók szakszervezete eközben azzal vádolta a vállalat vezetőségét, hogy hétfőn nyomást gyakorolt a sztrájkoló alkalmazottakra, amikor a kolozsvári regionális központba Bukarestből küldött munkaerőt, hogy így biztosítsa a postai szolgáltatások folytonosságát.

A hétfő esti tárgyalások során a vállalat vezetése a bérek két szakaszban - június, valamint szeptember elsején - történő emelését ajánlotta, amely 369 lejes (29 ezer forint) nettó alapbéremelést jelent. A BNS közlése szerint a szakszervezetek szerdán délelőtt jelentik be, hogy elfogadják-e az ajánlatot, addig folytatódik az általános sztrájk.

Romániában szerdára az egyik egészségügyi szakszervezeti szövetség is figyelmeztető sztrájkot hirdetett, az ehhez csatlakozó egészségügyi dolgozók 12 és 13 óra között szüntetik be a munkát nagyobb béreket követelve.
 

  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak

Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk

Megszavazták a versenytilalmi záradékok betiltását, amik megakadályozzák, hogy a dolgozók a versenytársaknak dolgozzanak

Az Egyesült Államokban 30 millió dolgozó tartozik versenytilalmi megállapodás hatálya alá. Teljes cikk