A munka közbeni mozgás megvéd a demenciától? Sajnos nem, mutatjuk miért
Azt gondolnánk, a fizikai munkával járó mozgás óvja az agyat, a valóság azonban jóval összetettebb. Egy több mint 4 millió ember adatait elemző kutatás kimutatta: míg a szabadidős sport jelentősen csökkenti a demencia kockázatát, a munkahelyi fizikai terhelés és az ingázás épp ellenkezőleg, növelheti azt. A munkahelyi fizikai terhelés tehát nem helyettesíti a szabadidős sportolást.
A mozgás paradoxona: Nem mindegy, hol égetjük a kalóriát
A demencia a rokkantság egyik legfőbb oka világszerte, amelynek kialakulásában a fizikai inaktivitás az egyik legfontosabb módosítható kockázati tényező. A legtöbb kutatás ugyanakkor korábban szinte kizárólag a szabadidős sportolásra fókuszált. Ez azért problémás, mert globálisan a fizikai aktivitás mindössze 12 százalékát teszi ki a szabadidős mozgás, míg a munkahelyi és háztartási tevékenységek 52, az ingázás pedig 36 százalékot fed le. Alacsony jövedelmű országokban a szabadidős sport aránya mindössze 4 százalék, szemben a magas jövedelmű országok 28 százalékával.
Egy szaklapban megjelent, átfogó szisztematikus áttekintés és meta-analízis pontosan ezt a hiányosságot vizsgálta: összefüggést kerestek a területenkénti fizikai aktivitás és az életkorral összefüggő demencia, az Alzheimer-kór, valamint a vaszkuláris demencia kockázata között.
Több mint 4 millió résztvevő adatai rántották le a leplet az igazságról
A kutatók hat nagy szakadatbázis legfrissebb tanulságait szűrték le, kombinálva egy korábbi szisztematikus áttekintéssel. Az elemzésbe végül 74 tanulmányt vontak be, amelyek összesen 4 227 297 résztvevő (52,8% nő, 47,2% férfi; medián életkor: 67,3 év) adatait tartalmazták, átlagosan 10 éves követési idővel. A mintában összesen 64 009 demenciás, 5859 Alzheimer-kóros és 1607 vaszkuláris demenciás esetet azonosítottak.
Az összesített adatok alapján a magas szintű általános fizikai aktivitás 20 százalékkal csökkentette az általános demencia kockázatát, 21 százalékkal az Alzheimer-kór és 29 százalékkal a vaszkuláris demencia kockázatát.
A kép azonban gyökeresen megváltozott, amint a mozgás kontextusát vizsgálták:
-
Szabadidős mozgás (Leisure-time): 24%-kal csökkenti a demencia kockázatát
-
Háztartási munka (Household): 15%-kal csökkenti a kockázatot
-
Munkahelyi fizikai aktivitás: 20%-kal NÖVELI a demencia kockázatát
-
Ingázás során végzett mozgás: 10%-kal NÖVELI a kockázatot.
A terhelés mértékét vizsgálva kiderült: míg a szabadidős sportolásnál a védőhatás egy bizonyos mennyiség után már nem nő tovább, addig a munkahelyi fizikai megterhelésnél minél többet hajt valaki a műszak alatt, annál magasabbra szökik a demencia kockázata.
Miért árt a fizikai munka, ha a sport véd?
A kutatók rámutatnak a "fizikai aktivitás paradoxonára": a munkahelyi fizikai megterhelés gyakran nehéz emeléssel, monoton mozgásokkal, tartós állással és elégtelen pihenőidőkkel társul, amit fokoz a munkahelyi stressz és a kontroll hiánya. Ez a fajta kényszerű fizikai hajtás nem fejleszti az állóképességet vagy a szív- és érrendszert, viszont folyamatos fizikai kimerültséget és a szervezetben idült gyulladásos folyamatokat idéz elő.
A tanulmány szerzői hangsúlyozzák a munkahelyi egészségfejlesztés átalakításának szükségességét:
A fizikai aktivitás és a demencia kockázata közötti összefüggés területfüggő lehet. A demencia megelőzésére szolgáló közegészségügyi stratégiáknak biztosítaniuk kell a biztonságos edzőhelyekhez való egyenlő hozzáférést, a megfelelő szabadidőt, valamint a munkahelyi környezetben alkalmazott kockázatcsökkentő stratégiákat.
Mit jelent ez a HR és a cégvezetők számára?
A kutatás egyértelmű tanulsága a vállalati döntéshozók számára: nem lehet arra hagyatkozni, hogy a fizikai munkát végző dolgozók "úgyis eleget mozognak a műszak alatt". A munkahelyi fizikai terhelés nem váltja ki a minőségi, stresszmentes szabadidős sportot.
A HR-nek a fizikai dolgozóknál a túlterhelés és a monotonitás csökkentésére, az ergonómiára és a megfelelő regenerációra kell helyeznie a hangsúlyt, míg a mentális jóllét és a szabadidős mozgás lehetőségét minden munkavállalói csoport számára egyenlően elérhetővé kell tenni.
Kép forrása: magnific
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?