A jövő munkavállalóit segíthet megtalálni az egyik legnagyobb iskolaszövetkezet - A diákoknak és a cégeknek is kivételes rugalmasságot biztosít a Prohuman Diákmunka
Egyre több fiatal vállal munkát, hogy saját jövedelemre tegyen szert és szerezzen tapasztalatokat. A diákmunka a vállalatoknak is megéri, hiszen amellett, hogy az intenzívebb időszakokban ki tudják egészíteni a létszámot, a jövő tehetségeit is megtalálhatják a feszített munkaerőpiacon, kedvező foglalkoztatási konstrukcióban. Ha pedig nagy, országos irodahálózattal dolgozó iskolaszövetkezeten keresztül találnak egymásra, mint amilyen a havonta 5000 diákot közvetítő Prohuman Diákmunka, mindkét fél nagyobb eséllyel találja meg a számításait.
Folyamatosan növekszik a munkát vállaló diákok száma. A nyári időszakban akár 100 ezer fiatal is dolgozhat, ami 40-45 százalékkal több, mint az év többi időszakában. Nemcsak a turisztikailag forgalmas régiókban, az idegenforgalomban és vendéglátásban foglalkoztatott diákok száma nő meg ilyenkor – más szektorokban is előszeretettel alkalmaznak fiatalokat, hogy kipótolják a létszámot a nyári szabadságolások során.
Diákmunka: már régen nem csak a nyárról szól
A diákmunka már korántsem „nyári műfaj” és nem igaz, hogy nyáron a többszörösére nő a munkába állt tanulók száma. „Sok vállalat már nem csupán kiegészítő munkaerőként gondol a diákokra, hanem egész évben felelősségteljes feladatokat is ad nekik, akár napi 6-8 órában is. Sokszor pedig azt látjuk, hogy a szakmai gyakornokokat is inkább diákmunka keretében alkalmazzák, hiszen ez sokkal kedvezőbb adózási lehetőséget biztosít számukra” – mutat rá Tóth Rozália, a Prohuman Diákmunka igazgatósági tagja.
A 13 éve működő Prohuman Diákmunka – szervezeti formában Prodiák Iskolaszövetkezet – Magyarország legnagyobb, mintegy 10.5 milliárd forintos árbevétellel rendelkező önálló iskolaszövetkezete a 2023-as adatok alapján. Adatbázisukban több mint 50 ezer diák szerepel, és havi szinten 5000 diákot közvetítenek ki, megközelítőleg 500 vállalathoz.
Az üzemméret ebben a szektorban sokat nyom a latba – hangsúlyozza Tóth Rozália. „Mivel sok céggel és diákkal állunk kapcsolatban, nagy eséllyel tudjuk a vállalatoknak a számukra szükséges diákmunkásokat biztosítani, a diákok pedig a sok lehetőség közül könnyebben megtalálják azokat a pozíciókat, amelyek a leginkább alkalmazkodnak tanulmányaikhoz” – magyarázza. Hozzáteszi: a Prohuman Diákmunka gyors reakcióidővel és hatékony adminisztrációval is segíti az egymásra találást, és gondosan válogatja, képezi diákjait, hogy a vállalatok biztosak lehessenek abban, hogy megbízható és felkészült munkaerőt kapnak.
Fontos hozzáadott érték lehet a munkáltatók számára az is, hogy az iskolaszövetkezet szolgáltatásainak szakmai hátterét az ország piacvezető HR-szolgáltatójával, a Prohuman Zrt.-vel kialakított stratégiai együttműködés biztosítja, amely több mint 20 éves, HR-szolgáltatás területén szerzett tapasztalatot integrál a rendszerébe. Ez különösen fontos azoknak a vállalatoknak, akik nem csak szezonális jelleggel akarnak diákokat foglalkoztatni, hanem hosszabb távú megoldásokban gondolkodnak.
Diákmunkás gyakornok: mindenkinek megéri
„A klasszikus diákmunka mellett gyakornoki divízióval is rendelkezünk, vagyis segítünk megtalálni a jövő munkavállalóit hosszabb távra is a vállalatoknak, ami különösen fontos egy olyan piaci környezetben, ahol minden cégnek igencsak meg kell küzdenie a fiatal kollégákért. A diákok szakmai fejlődését és mentorálását szem előtt tartva hosszútávú, fenntartható kapcsolatokat építünk ki a vállalatokkal” – teszi hozzá Tóth Rozália.
Egy iskolaszövetkezet számára az is fontos, hogy ne csak a cégekkel értsen szót, hanem a fiatalok nyelvén is beszéljen. „Igyekszünk a Z generációs elvárásoknak is megfelelő kapcsolatot kiépíteni a fiatalokkal. Figyelünk rájuk, segítjük, támogatjuk őket. Ilyen, számukra vonzó újítás a teljeskörű digitalizáció az elsők közt tettük elérhetővé a teljesen digitális szerződéskötést: ha a diák lát egy számára vonzó lehetőséget, néhány kattintással be tud nálunk regisztrálni, nem szükséges bemenni az irodainkba” – mutat rá a szakember.
„Nemcsak arra biztosítunk lehetőséget a diákoknak, hogy valódi szakmai tapasztalatot szerezzenek a választott területen, ami elősegíti pályakezdésüket, hanem kifejezetten a szakmai fejlődést támogató programokat is szervezünk, amivel segítjük karrierjük építését (karriermenedzsment, cv tanácsadás, próbainterjúk, szakmai előadások megtartására az oktatási intézményekben, szakdolgozati konzultációs lehetőséget és konzulens biztosítása)” – összegezte Tóth Rozália.
- 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.02Projektmenedzsment képzés A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.
Részletek
Jegyek
A kulcspozíciók betöltése sosem volt egyszerű feladat, de a jelenlegi munkaerőpiaci helyzetben különösen nagy kihívást jelent a megfelelő vezetők... Teljes cikk
A HR szerepe ma már stratégiai terület, ahol az aktuális trendek, a jogi környezet ismerete nélkülözhetetlen. A XXII. Magyar Munkajogi Konferencia... Teljes cikk
A szakmai gyakornoki programok nemcsak a fiatal tehetségek számára kínálnak lehetőséget, hanem a cégek számára is kiváló keretet adnak az... Teljes cikk
- Az outsourcing piacon terjeszkedik a Prohuman Group 2 hónapja
- Ők adnak munkát a diákoknak: itt az iskolaszövetkezetek toplistája 2 hónapja
- Szükség vagy előny a tanulás melletti munka? 2 hónapja
- Ilyen órabérekre számíthatnak a diákmunkások 2025-ben 3 hónapja
- Oktatás világnapja: új szintre emeli a fiatalok képzését a MOL 3 hónapja
- Nagy a munkaerőhiány? Akkor jöjjenek az alfák! 4 hónapja
- Kerítésfestés helyett szakmai önkéntesség - így lehet tenni egy jobb világért 4 hónapja
- A Prohumanhoz igazolt a Work Force operatív vezetője 5 hónapja
- Ez a 3 megatrend mozgatja a munkaerőpiacot 5 hónapja
- Diákok a munka világában: Hogyan formálhatják a cégek a jövő munkavállalóit? 5 hónapja
- A nyitottság a siker kulcsa a munkaerőpiacon 6 hónapja