A hazai munkavállalók többsége nem kapott fizetésemelést
A hazai munkavállalók többsége nem kapott fizetésemelést, azonban akik mégis, azoknál a munkáltatók maguktól emelték a béreket az egyre növekvő megélhetési költségek miatt. Akiknél ez nem történt meg automatikusan, ott azután sem volt béremelés, hogy a munkavállalók maguk kérték azt.
A megkérdezettek 52 százaléka azonban az elmaradt béremelés ellenére sem tervezi, hogy a közeljövőben munkahelyet vált. Voltak olyanok is, akik anyagilag stabilnak érzik jelenlegi pozíciójukat, ezért nem félnek az áremelkedéstől. Ők ráadásul a változékony gazdasági környezet ellenére sem látnak esélyt elbocsátásra, így nem is keresgélnek új lehetőségeket.
Az összes válaszadó 41 százaléka kapott fizetésemelést, akik közül a megkérdezettek 30 százaléka nyilatkozta azt, hogy munkáltatóik maguktól kezdeményezték az emelést anélkül, hogy ezt nekik külön kérvényezni kellett volna.
Míg a fizikai munkavállalók többsége (30%) ugyan sikertelenül, de kért fizetésemelést, addig a szellemi dolgozók félénkebbek voltak, és csupán 23 százalékuk próbált magasabb bért igényelni munkaadójától.
A felmérés kitért az otthoni munkavégzés lehetőségére is. E tekintetben országszerte nagy eltérés mutatkozott: míg a budapestiek 45 százalékának van erre lehetősége, addig a vidéki válaszadóknak csupán 27 százaléka teheti meg, hogy távmunkában dolgozzon.
A válaszadók 92 százalékának munkavégzését egyáltalán nem befolyásolják a növekvő energiaárak: akik irodából végzik munkájukat, továbbra is bejárnak, azok pedig, akik eddig otthonról dolgoztak, a rezsiemelés ellenére is így folytatják munkájukat.
Fotó: unsplash.com
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Nem a pénzügyi korlátok, hanem a tehetségek megtalálása a legnagyobb kihívás a cégek toborzásában. A megtartásban sem a fizetés az első számú... Teljes cikk
A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a... Teljes cikk
Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk
- Aláírták az Operaház új kollektív szerződését - így valósul meg a bérfejlesztés 3 hete
- Varga Mihály: az év eleji 6 százalékos emelés a nyugdíjak reálértékében is növekedést jelent 3 hete
- Infláció az EU-tagállamokban: Románia továbbra is az élen 1 hónapja
- Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél 1 hónapja
- Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké 1 hónapja
- Bérpapírjaikkal vonultak a minisztérium elé a felsőoktatási dolgozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 2 hónapja
- Napok óta sztrájkolnak a román postások 2 hónapja
- A Continental Dohányipari Zrt. emelte a sátoraljaújhelyi gyárában dolgozók bérét 2 hónapja
- Ekkora béremelést kapnak a kecskeméti Mercedes-gyár dolgozói 2 hónapja