A férfiak és a nők között is egyre több a munkanélküli
Mindkét nem esetében 4 százalékra nőtt a munkanélküliség.
A munkanélküliek száma 2023 júliusában 194 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,9 százalékos volt. A május-júliusi időszakban a 15-74 éves munkanélküliek száma 38 ezer fővel, 198 ezer főre, míg a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal, 4 százalékra nőtt - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A 15-24 éves munkanélküliek száma 41 ezer fő, munkanélküliségi rátájuk 13,2 százalék volt. Az összes munkanélküli 20,6 százaléka ebből a korcsoportból került ki. A 25-54 éves korosztály munkanélküliségi rátája 0,7 százalékponttal, 3,5 százalékra emelkedett, míg az 55-74 éveseké nem változott, 3 százalék maradt.
MTI
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A mesterséges intelligencia már érzékelhetően jelentős hatással bír az IT munkaerőpiacra is, így számos változást hozhat magával az idei évben.... Teljes cikk
A magyar munkavállalók bizalmi attitűdje 2023-ban kiegyensúlyozott és stabil volt, emellett bizakodásra adhat okot, hogy idén akár már javuló... Teljes cikk
Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk
- A népesség száma gazdasági aktivitás szerint 1 hete
- Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás? 1 hete
- Munkahelyi alumni élethosszig: stratégiai fontosságú a jó kapcsolat fenntartása a volt kollégákkal 2 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 2 hete
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 3 hete
- Elindult a tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő program 3 hete
- Az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók listája 3 hete
- A tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő inkubátor program indul 4 hete
- A fiatal munkavállalók harmada szerint munkáltatója nem törődik a fenntarthatósággal 4 hete
- Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben? 1 hónapja
- "Európában nagyon nehéz lett egy családot eltartani egy jövedelemmel" - avagy miért dolgozik több európai nő mint amerikai? 1 hónapja