A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető - Kalmár Ákos, a Continental Csoport magyarországi HR igazgatója
„A munkáltatói versenyképesség és pénzügyi fenntarthatóság között egyensúlyozunk, ahol komoly szerepe van a HR-nek: folyamatosan be kell hoznia az ’emberek’ szempontokat az üzleti döntések során” – mondja Kalmár Ákos, aki a 2022-es év elején vette át a Continental Csoport országos HR vezetői tisztségét, korábban a budapesti gyár HR igazgatója volt. Jelenleg nyolc telephelyen, 8000 munkavállalóért felel. Fontos szakmai problémának tartja a HR szervezetek teljesítőképessége és a vállaltok elvárásai közötti távolságot, amit fenntarthatósági kérdésnek lát, amelyre mindenképpen szükséges megoldást találni.
Kalmár Ákos HR szakmai karrierjét 2005-ben kezdte a Tesconál. 2015 óta dolgozik a Continentalnál, ahol 2017-ben lett a budapesti gyár HR vezetője. 2022 februárjában nevezték ki a Continental Csoport magyarországi HR igazgatójává. Frissen kinevezett vezetőként csapatával az országos HR stratégia megvalósításán dolgoznak, amely a jelenlegi HR kihívásokra reagál, így a közeljövő legfontosabb feladata.
Mire különösen büszke mostani cégénél HR vezetőként?
A Continental cégcsoport mind a munkatársak létszámát, mind pedig az eladásait tekintve az ország egyik legmeghatározóbb piaci szereplője, illetve két megyében is a legnagyobb foglalkoztató. Büszke vagyok elsősorban a HR csapatra, amely ebben a nagy szervezetben képes magas színvonalú HR szolgáltatást nyújtani - minden telephelyen, minden munkatársunk számára.
Büszke vagyok arra a HR transzformációra is, amelyet az elmúlt években elértünk. Létrehoztuk az országos HR funkciókat, illetve az Országos HR Szolgáltató Központunkat Szegeden, kiemelkedő eredményeket elérve a hatékonyságnövelés, a digitalizáció és a munkatársi élmény növelése kapcsán egyaránt.
Hasonlóképp büszkeséggel tölt el a munkáltatói márka építő tevékenységünk eredménye is. Ezt támasztja alá az a számos díj is, amelyet a munkáltatói márkánk nyert el. A tapasztalataink azt mutatják, hogy jelentősen sikerült javítanunk a jelölt- és a munkatársi élményen, amelyet igazol a bennünket választó új munkatársak száma és az ágazati átlag alatti fluktuációs mutatónk is. Összességében elmondható, hogy ma a Continental ismertsége és vonzereje sokkal nagyobb, mint az elmúlt években bármikor.
Milyen vezetőnek tartja magát? Milyen értékek mentén dolgozik?
A kapcsolódó értékeket, amelyek mentén dolgozom, egyszerű megfogalmazni: mi számít a munkatársaknak és mi számít az üzletnek.
Az értékteremtést magát pedig különösen fontosnak tartom, főleg az olyan támogató funkciók esetében, mint amilyen a HR is. Mi ugyanis közvetlenül nem teremtünk értéket a vevő számára, azaz nem veszünk részt a termelésben. Mondjuk úgy, mi vállalati értéket teremtünk, amellyel a nap végén hozzá kell járulnunk a vevői értékteremtéshez. Kulcskérdés, hogy ezt az összefüggést találjuk meg minden tevékenységben, amelyet a HR végez.
Milyen tervei vannak cégénél HR vezetőként a következő hónapokra?
Az autóipar nincs könnyű helyzetben, elég csak a munkaerőhiányra, az alapanyaghiányra vagy az energiaárakra gondolni. A következő időszakunkat biztosan az fogja meghatározni, hogy ezeken a nehézségeken felülkerekedjünk. De itt van az igen volatilis és nehezülő munkaerőpiac is, ahol ezerféle trend zajlik párhuzamosan. Ebből a helyzetből azok a cégek fognak nyertesen kikerülni, akik ezekből a változásokból képesek lehetőséget teremteni. A célunk, hogy a Continental ezek között legyen.
Mi az, amiben a HR szakmának változnia kellene? Mely területre kellene jobban koncentrálni?
A HR szakmában a legnagyobb problémának a HR szervezetek teljesítőképessége és a vállaltok elvárásai közötti távolságot tartom. 2016 óta ez a távolság folyamatosan nő, amely fenntarthatósági kérdéseket vet fel a HR szakmában, és amelyre választ kell találunk a jövőben.
Hasonlóan nehéz kérdés a munkatársi morál fenntartása. Azt tapasztaljuk, hogy a kollégák igen magas elvárásokat képesek támasztani a potenciális munkaadójuk felé. Ugyanakkor könnyen elégedetlenné válnak, ha az egyébként válságot kezelő cégek teljesítményelvárást fogalmaznak meg vagy pénzügyi fenntarthatósági intézkedést hoznak. Tehát a munkáltatói versenyképesség és pénzügyi fenntarthatóság között egyensúlyozunk, ahol komoly szerepe van a HR-nek: folyamatosan be kell hoznia az „emberek” szempontokat az üzleti döntések során.
Eddig megjelent interjúink a 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető listáról:
- András Klára (Egis)
- Bauer Dávid (MOL)
- Csoknyainé Horváth Gertrud (dm)
- Erdei Katalin (Richter Gedeon)
- Friedl Zsuzsanna (Magyar Telekom)
- Fluck Benedek (MVM)
- Németh Kinga (Audi)
- Ráczné Szőke Ildikó (EKB)
- Simon Csilla (Magyar Posta)
- Somogyi András (Bosch)
- Szijjné Kállai Ildikó (Spar)
- Tóth Csaba (LEGO)
- Tóth Zsuzsanna (Vodafone)
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
"A HR szakmában erősíteni kell az üzleti szemlélelet. A HR csak így tud hidat építeni a munkavállalói elégedettség és a pénzügyi tervek,... Teljes cikk
Gazdasági-üzleti háttere van, éveken át tanácsadóként dolgozott. 2016-ban az Ernst & Young tanácsadócégtől váltott az EPAM-hoz, hogy ... Teljes cikk
Felhatalmazó vezetőnek tartja magát Bertalan Imre, aki portálunk júniusban megjelent, “A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető” listáján is... Teljes cikk
- Ez kell a járműipar munkaerőigényének kiszolgálásához 3 hete
- Új szervezeti struktúrát vezet be a nemzetközi Generali Csoport 4 hete
- Határfelületi vezetők az iparban és kereskedelemben 4 hete
- Felsővezetők a Linkedinen: hogyan lehet jól csinálni? 1 hónapja
- Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén 1 hónapja
- A Continental Dohányipari Zrt. emelte a sátoraljaújhelyi gyárában dolgozók bérét 2 hónapja
- A brit munkavállalók harmada már dolgozott mérgező vezetővel 2 hónapja
- Új szakember vezeti a Continental szegedi gyárát 2 hónapja
- Új igazgató a szegedi Continental gyár élén 2 hónapja
- Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben 2 hónapja
- Végre egy jó hír: meglepően gyorsan alkalmazkodtak a polikrízishez a női felsővezetők 2 hónapja