6 azonnal hasznosítható tipp a mentális állapot megerősítéséhez
Közeledik a tél, ráadásul nyakunkon az újabb covid hullám, így a mentális egészség erősítése még inkább előtérbe kerül. Szerencsére vezetőként, HR-esként sok mindent tudunk tenni annak érdekében, hogy a mentálhigiéné eszközeit bevetve fenntartsuk az egészséges lelkiállapotot, a motivációt, a céges összetartozás érzését, illetve féken tartsuk a fluktuációt. Ehhez ad komplett támogatást a Training360 két napos mentálhigiénés képzése, ahol cégvezetőknek, HR vezetőknek mutatnak irányt a mentális állapot tudatos és eredményes megerősítéséhez. Mindezekkel együtt most néhány általános tippet is megosztunk olvasóinkkal arról, hogy melyek a testi és lelki egészség megőrzésének, illetve megerősítésének alapfortélyai a munkavállalók szemszögéből nézve.
1. Alakítsunk ki és ápoljunk jó kapcsolatokat másokkal! A jó kapcsolatok alapvetően fontosak a mentális jóllét vonatkozásában. Ezek segíthetnek az összetartozás érzésének kialakításában, lehetőséget adnak arra, hogy megosszuk pozitív tapasztalatainkat és persze érzelmi támogatást is nyújtanak. A jó kapcsolatok kialakítására minden nap szánjunk időt otthon és a munkahelyen akár online formában is.
2. Ne hagyatkozzunk kizárólag a technológiára vagy a közösségi médiára a kapcsolatok építésében, ápolásában! Könnyen hozzá lehet szokni ahhoz, hogy mindig csak sms-t, online üzenetet vagy e-mailt küldünk az embereknek. Próbáljuk meg kikapcsolni a tévét, telefont, beszélgessünk vagy játsszunk a gyermekkel, barátokkal. Ebédeljünk együtt egy kollégánkkal, látogassunk meg egy olyan barátot vagy családtagot, akinek támogatásra vagy társaságra van szüksége, de akár önkénteskedhetünk is egy alapítványnál.
3. Legyünk fizikailag is aktívak! Ez nem csak fizikai egészségünknek tesz jót, de a mentális jóllétünket is javítja azáltal, hogy bizonyítottan növeli az önbecsülésünket, segít célokat kitűzni és azokat elérni, a hangulatunkat pedig pozitív irányba eltolni. Fontos, hogy olyan tevékenységet találjunk, amit élvezünk, hiszen nem mindenki szeret az edzőteremben eltölteni 1-2 órát, lehet, hogy az úszás, a szabadban való sétálás, kerékpározás a mi világunk.
4. Tanuljunk valami újat! Pozitívan befolyásolja a mentális jóllétünket, ha valami újat sajátítunk el. Ez ráadásul erősíti az önbizalmat és segít kapcsolatot teremteni másokkal. Szerencsére rengeteg módja van annak, hogy a tanulást beillesszük az életünkbe. A tanulás részeként vállalhatunk új felelősséget a munkahelyen, például mentorálhatunk egy fiatalabb munkatársat, vagy fejleszthetjük saját prezentációs készségeinket. Persze a tanulás a szabadidős tevékenység része is lehet: megismerkedhetünk pl. egy új hobbival, vagy megjavíthatunk, átalakíthatunk valamit az otthonunkban miközben valami új ismeretet sajátítunk el. .
5. Adjunk! Sokszor hallottuk már, hogy adni jobb, mint kapni. Kutatások szerint az adakozás és a kedvesség cselekedetei javíthatják a mentális jóllétet, pozitív érzéseket keltenek, céltudatosságot és önbecsülést adnak. Lehetnek ezek egészen apró dolgok is, mint például megköszönni valakinek valamit, megkérdezni a barátainkat, családtagjainkat, kollégáinkat arról, hogy vannak és persze meg is hallgatni a válaszukat.
6. Figyeljünk a pillanatra! Ha nagyobb figyelmet fordítunk a jelen pillanatra, az szintén javíthatja a mentális jóllétet. Ez a fajta jelenfigyelés, idegen szóval mindfulness, magában foglalja a gondolatainkat, érzéseinket, testünket, a körülöttünk lévő világot, így a munkahelyi környezetet is. Segíthet abban, hogy jobban élvezzük az életet és jobban megértsük önmagunkat. Hatására pozitívan változik meg az, ahogyan az élethez és a kihívásokhoz viszonyulunk.
Bízunk benne, hogy e néhány egyszerű tanács mindenki számára hasznos lesz e nehéz időszak átvészelésében. Amennyiben valaki vezetőként mélyebben is szeretne megismerkedni a munkavállalók mentális egészségének megerősítését célzó hatékony eszköztárral, a Training360 Munkahelyi mentálhigiéné tréningjét ajánljuk. A 2 napos tanfolyam a vállalat, az egyén, és a csoport fejlesztésével hozzájárul a lelki egészség kialakításához, megtartásához, ezzel pedig növeli az eredményes gazdasági működés.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A teljesítményértékelés a legtöbb vállalat számára alapvető folyamat. Azonban a digitalizáció terjedésével, egyre nagyobb népszerűségnek... Teljes cikk
Jakobsen Petra HR tanácsadóval, a Flow Consulting HR üzletágának vezetőjével a teljesítményértékelés változásáról, a HR analitika üzleti... Teljes cikk
Olvasási idő: 3 perc - Szerző: Szabó Dorina. Teljes cikk
- Hogyan hat az ingázás a dolgozók mentális egészségére? 1 hónapja
- Minél több a mesterséges intelligencia a munkahelyen, annál rosszabb a dolgozók életminősége 2 hónapja
- Egyre inkább nőhet az érdeklődés a mentális egészségügyi támogatások iránt 3 hónapja
- Egyre rosszabb a fiatalok egészségi állapota, többen esnek ki a munkából, mint idősebb társaik 3 hónapja
- Mentális munkahelyi jóllétet támogató programokra vágynak a munkavállalók 3 hónapja
- Káros lehet a mentális egészségre a mindennapos ingázás 5 hónapja
- Így javíts a mentális erőnléteden: azonosítsd be és győzd le a szabotőreidet! 11 hónapja
- Rokkant ellátottként automatikusan kiküldik a kedvezményes utazási utalványt? 12 hónapja
- Mennyi esélyem van a leszázalékolásra? 12 hónapja
- Így őrizzük meg mentális és fizikális egészségünket a munkahelyen 13 hónapja
- 2021-ben visszaesett az asztmások száma - Vajon miért? 1 éve