kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

5 tipp diplomás pályakezdőknek, hogy javítsák elhelyezkedési esélyeiket

„Pályakezdő kollégát keresünk, minimum 1 év szakmai tapasztalattal” olvasható a legtöbb álláshirdetésben. Nehéznek tűnik teljesíteni ezt az elvárást, de tudatos tervezéssel komolyan növelhetők az esélyek - írja közleményében a BDO Magyarország.

18 évesen, munka és élettapasztalat nélkül kell a fiataloknak dönteni arról, milyen területen tanulnak tovább, hol képzelik el a jövőjüket. A legtöbben ilyenkor a család és a barátok véleményére hallgatnak, vagy egyszerűen csak sodródnak az árral („csak vegyenek fel valahova”).

Kevesen rendelkeznek határozott elképzeléssel, ami gyakran helytelen döntéshez vezet. Kényszerből olyan pályára kerülhetünk, ami valójában távol áll tőlünk és a motiváltság, elkötelezettség hiánya már az első állásinterjúk során szembeötlő lehet.

„Fontos, hogy pályaválasztás során utánajárjunk, melyek azok a szakmák, amelyekkel boldogulhatunk a munkaerőpiacon, és ezt mérlegelve hozzuk meg a döntést. Számos helyen olvashatjuk, hogy bizonyos képzéseken résztvevő hallgatók csupán 10-20%-a tud később a szakterületén elhelyezkedni, mert egyszerűen nincs több munkavállalóra igény” - mondta Király Miklós, a BDO Magyarország HR Kft. recruiter szakembere. Amikor aztán sikerül megtalálni a szakmai és személyiségbeli profilunkhoz illő, ideális álláslehetőségeket, akkor szembesülünk a másik nagy problémával: túlzott elvárások a cég részéről.

„Pályakezdő kollégát keresünk, minimum 1 év szakmai tapasztalattal”
Sok friss diplomás találkozik ezzel a mondattal a különféle álláshirdetéseket böngészve, ugyanis bármennyire összeférhetetlennek tűnik a kettő, a vállalatok részéről teljesen komoly igényről beszélünk. Tehát az, aki a tanulmányai alatt nem vállalt munkát, vagy nem teljesített kötelező szakmai gyakorlatot minimum hátránnyal, de inkább minimális eséllyel pályázhat a meghirdetett pozícióra.


Miért kérnek tapasztalatot, miközben pályakezdőket keresnek?



„Egyrészt, mert belépő pozícióknál nagy a cégek merítési lehetősége, sok az érdeklődő és nyílván, ha megtehetik, olyan embert vesznek fel, akinek már van tapasztalata adott munkakörben, így kevesebb betanítást igényel, hamarabb lehet tőle érdemi munkát és eredményeket várni. Másrészt fontos számukra az elkötelezettség. A vállalatok nem szeretnek kísérletezni és kockáztatni, olyan munkavállalót keresnek, akin látják, hogy elhivatott az adott terület irányába, nem fogja néhány héten belül meggondolni magát” - magyarázza a BDO Magyarország HR Kft. recruiter szakembere.

Király Miklós összeszedte azokat a lépéseket, amelyek segítségével a pályakezdők javíthatnak elhelyezkedési esélyeiken.


1. Fontos a helyes pályaválasztás



Korábban már volt róla szó, hogy milyen nagy befolyással van a jövőnkre a hozzánk illő szakterület kiválasztása. Ez nem csak az első munkahely megszerzését, hanem az egész pályafutásunkat befolyásolhatja, szükséges időt és energiát áldozni arra, hogy meghozzuk a helyes döntést.

2. Vállaljunk diákmunkát, vagy teljesítsünk szakmai gyakorlatot


Több felsőoktatási intézmény kötelezővé is teszi a szakmai gyakorlat teljesítését, ami hasznos, viszont gyakran be is határolja, hogy azt milyen területeken végezhetjük. Érdemes önállóan is keresgélni, mivel diákként (hallgatói jogviszonnyal rendelkezve) nagy eséllyel pályázhatunk - akár részmunkaidős - gyakornoki pozíciókra, állást kaphatunk a számunka legérdekesebb területeken is. Sok esetben pedig a cégek a gyakorlati idő lejárta után teljes munkaidős állást is felkínálnak. Iskola mellett persze nem könnyű dolgozni, de alakítjuk úgy a tanulmányainkat, hogy egy-egy félévben csak kevesebb órát veszünk el, így jut némi idő a munkára is.

3. Nyelvtanulás


Manapság a legtöbb diplomás állásnál alap elvárás a nyelvismeret, különösen az angol. Nem feltétlenül szükséges, hogy több nyelven is folyékonyan beszéljünk, mire elvégezzük az egyetemet, de fontos, hogy az angolt olyan szintre fejlesszük, hogy egy interjú szituációban is feltaláljuk magunkat.


4. Járjunk nyitott szemmel



Minden cég szeretne a csapatában látni fiatal, tehetséges hallgatókat, pályakezdőket. Gyakran szerveznek állásbörzéket, amelyeken megismerhetjük a működésüket és önéletrajzunk beadásával akár konkrét pozíciókra is pályázhatunk.


5. Készítsünk profi szakmai önéletrajzot



Az átlátható, informatív, szakmailag és tartalmilag is jól összerakott önéletrajz elengedhetetlen feltétel a sikeres pályázáshoz, hiszen ez adja meg rólunk az első benyomást.

BDO Magyarország
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fedezze fel a munkaerőpiac digitális lehetőségeit és jogait!

Tudjon meg mindent a bejelentett munkaviszony lekérdezéséről, hogy biztosítva legyen a munkahelyi jogviszonyok átláthatósága. Ismerje meg az... Teljes cikk

Tudjon meg többet a munkahelyi elszámolásokról egy pillanat alatt!

Az idei évben a munkavállalók gépkocsihasználatát továbbra is az útnyilvántartás vagy kiküldetési rendelvény alapján számolják el. Az... Teljes cikk

Legyen naprakész a társadalombiztosítási jogokkal és kötelezettségekkel!

Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk