kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 4 éve

Végre egy jó hír: a Volánbusznál növelték a létszámot

A Volánbuszhoz áprilisban és májusban összesen 280 új munkavállaló csatlakozott, ezen belül az autóbusz-vezetők létszáma 166-tal emelkedett - közölte a társaság.

Kiemelték, a járatkapacitás a tanszüneti menetrendre történő átállással csak minimálisan, mintegy 10 százalékkal csökkent, a személyszállítási közszolgáltatási feladatok ellátása során a Volánbusz valamennyi munkatársára szükség volt, elbocsátás nem történt, folyamatosan zajlott az új kollégák felvétele.

A közlemény szerint a munkahelyek megtartása és bővítése mellett a társaság végrehajtotta a 2020-as bérmegállapodásban foglalt vállalásait is, így átlagosan 10 százalékkal emelte a béreket, és segíti a nehéz helyzetbe került munkavállalókat is.

Hangsúlyozták: a biztonságos munkavégzést számos intézkedés segítette, a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként a járműveket és a létesítményeket rendszeresen fertőtlenítették, az utasokkal kapcsolatba kerülő munkatársakat pedig ellátták a szükséges védőeszközökkel, fertőtlenítőszerekkel, a irodai dolgozóknak - akik feladataikat otthonról is el tudták látni - lehetővé tették a home office-rendszerben való munkavégzést.

A Volánbusz a munkavállalók létszámát tekintve Magyarország harmadik legnagyobb állami vállalata, a 2019 októbere óta országos szolgáltatóként működő társaságnál jelenleg 19 066 munkavállaló dolgozik.
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jövő tavaszra készül el a Sensirion új debreceni bázisa - 100 munkahely jön létre

Jövő tavaszra készül el teljesen a szenzorgyártó svájci Sensirion új debreceni gyártócsarnoka és raktárbázisa - mondta Ábrahám László, a... Teljes cikk

Új cég csatlakozott a mentorprogramhoz - a cél, hogy ne a szociális háttér számítson

A B+N Referencia Zrt. is csatlakozott az Apponyi Franciska Jövőműhely Programhoz, amelyet a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős... Teljes cikk

Átadták a Schneider Electric új gyárát - 500 új munkahely jön létre

Az új, klímasemlegesen működő üzem Dunavecsén már a francia vállalat ötödik magyarországi gyára lesz, ahol középfeszültségű eszközöket... Teljes cikk