5,7 milliárd forint állami támogatást kapnak a startupokat segítő inkubátorok
Döntés született a technológiai startup cégek fejlesztését, inkubációját támogató, októberben meghirdetett Startup Factory pályázati programban: országszerte 12 technológiai inkubátor kapta meg a lehetőséget arra, hogy saját tőkéjét állami forrással kiegészítve fektethessen be általa kiválasztott ígéretes startupokba és azokat a tőkejuttatás mellett üzleti tudással is támogatva segítse a piaci sikerek elérésében - jelentette be pénteki közleményében a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM).
Kiemelték, hogy az eredetileg 5 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett programra a minisztérium keretemelést biztosított, mert a vártnál több magas színvonalú, nemzetközileg is versenyképes pályázó adta be üzleti tervét.
A 2013 óta negyedszer meghirdetett technológiai inkubátor program legfontosabb jellemzője, hogy az állami támogatás az igen nagy körültekintéssel kiválasztott magántulajdonú inkubátorokon keresztül jut el a startupokhoz, kiegészítve az állami forrást az inkubátor saját tőkebefektetésével. Mivel az inkubátor a saját tőkéjét is kockáztatja, ezért fontos érdeke, hogy olyan startupokat válasszon ki és fejlesszen, amelyek hosszabb távon jelentős sikerrel kecsegtetnek. Ezáltal az állami támogatás is a lehető legjobb helyre kerül.
Az állami-magán társ-befektetési koncepcióra épülő program az úttörőnek számító izraeli, valamint az arra épülő finn és szingapúri programok adaptációját jelenti, amit az értékelések, illetve a hazai startup világ szakértőitől beérkezett vélemények alapján folyamatosan fejlesztenek - jelezte a KIM.
A mostani döntéssel a korábbi programokban legsikeresebben működő inkubátorok lehetőséget kaptak tevékenységük folytatására, a felhalmozott inkubációs tudás és tapasztalat további hasznosítására. A régiek mellett öt olyan csapatot is kiválasztottak, akik rendelkeztek korai fázisú befektetési tapasztalattal, de eddig nem részesültek állami forrásból. A beadott projekteket a pályázati anyagok feldolgozása után személyes szakmai prezentációk alapján véleményezte és rangsorolta a nemzetközi szakértőkkel is megerősített Inkubációs Értékelő Testület - ismertette a minisztérium.
A közleményben idézik Szabados Zsuzsát, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vállalati innovációs elnökhelyettesét, aki kijelentette, hogy a hazai startup ökoszisztéma fejlődésének előmozdítására már eddig is a társbefektetésen alapuló, a tőkét tudással kombináló Startup Factory program bizonyult a leghatékonyabb állami eszköznek. Hozzátette, a mostani felhívás újdonsága, hogy az ágazati specializációjú inkubátorok (biotechnológia, környezeti technológiák) olyan feltételekkel pályázhattak, ami figyelembe veszi ezen fontos területek nagyobb befektetést és hosszabb inkubációt igénylő jellegzetességeit.
A Startup Factory programokban eddig csaknem 200 induló vállalkozás kapott finanszírozást, és közülük mintegy 90 jutott további befektetésekhez, zömmel magán forrásból. Tíz fölött van azon startupok száma, amelyek már külföldi befektetéshez jutottak, továbbá összesített árbevételük meghaladja a 10 milliárd forintot - közölte a KIM.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- AI-vel a rák ellen: interjú Török-Böröcz Annával, a Turbine HR igazgatójával 2 hete
- Tudjon meg többet a munkahelyi elszámolásokról egy pillanat alatt! 2 hete
- Nagyobb cégeket is kkv-nak lehet majd nevezni? - így bővítenék a magyar vállalkozások támogatási lehetőségeit 3 hete
- Új kihívások előtt a munkavédelem 2024-ben - támogatási programot is indítanak 3 hete
- "Digitális jogosítvány" nélkül nagyot fog ütni a "digitális üvegplafon" 3 hete
- Elindult a tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő program 4 hete
- A tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő inkubátor program indul 1 hónapja
- Itt a segítség a magyar vállalkozásoknak, hogy kijussanak a globális piacokra 1 hónapja
- Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra 1 hónapja
- 30 év alattiak és munkáltatók figyelem! - április 15-től lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra 1 hónapja
- 30 százalékos európai szabadalmi díjkedvezményt kapnak a mikrovállalkozások 2 hónapja