Újabb óriási akkumulátorgyár épül, ez Nyíregyházán
Mintegy 580 milliárd forint értékű beruházással Nyíregyházán építi fel első európai üzemét a világ egyik legnagyobb akkumulátorgyártója, a kínai Sunwoda, és ennek nyomán több ezer új munkahely jön létre - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.
A világ tíz legnagyobb akkumulátorgyártója közé tartozó vállalat Magyarországon hozza létre az első európai üzemét a kontinens autóipara részéről mutatkozó növekvő kereslet miatt.
A cég az első ütemben 93 milliárd forintos beruházást hirdetett meg, de a projekt értéke a többi építési szakasszal, hosszú távon el fogja érni az 580 milliárd forintot, s így több ezer munkahelyet teremt majd Nyíregyházán.
A cég napelemparkot is telepíteni fog, és így alapvetően megújuló energiával biztosítják majd az üzem működését, ami elősegíti, hogy Magyarország továbbra is azon kevés ország között lehessen, amelyek a károsanyag-kibocsátásuk csökkentése mellett tudják növelni a gazdasági teljesítményüket. Mi több, a gyár csatlakozni fog az önkormányzati monitoring rendszerhez a levegő-, talaj- és vízszennyeződések megelőzésének garantálása érdekében - sorolta.
A tárcavezető szerint a vállalat nem csak azt vállalja, hogy betartja a magyarországi, egyébként európai összevetésben is rendkívül szigorú előírásokat, hanem azt is, hogy még szigorúbb feltételeket szab. "Ezért kérek mindenkitől majd óvatosságot és körültekintést akkor, amikor magvas véleményeket fogalmaz meg erről a beruházásról" - jelentette ki Szijjártó Péter.
Továbbá úgy vélekedett, hogy ez a projekt is bizonyítja a keleti nyitás sikerét, ugyanis 2019 óta rendre ázsiai országból érkezik évente a legtöbb beruházás Magyarországra, így tavaly és a számok tükrében minden bizonnyal idén is Kínából.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- 25 ezer új munkahely jön létre itthon a most zajló kínai vállalati beruházások nyomán 4 hete
- Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát 1 hónapja
- Komáromi akkumulátorgyár: nem volt veszélyes anyag, nem tudják, miért fájt a fejük a kórházba került dolgozóknak 2 hónapja
- Baleset történt a komáromi akkumulátorgyárban 2 hónapja
- 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten 2 hónapja
- Megbízási szerződés vagy munkaszerződés? Megbízási jogviszony vagy munkaviszony? - így lehet eldönteni 2 hónapja
- Köves Slomóékhoz kerülhet a Veres Péter Gimnázium 3 hónapja
- 69 ezer munkahely megteremtéséhez járulhat hozzá ez a Microsoft gigaberuházás 3 hónapja
- 130 új munkahely jön létre ezzel a vidéki gigaberuházással 3 hónapja
- Új márka- és marketingkommunikációs igazgató a Yettelnél 3 hónapja
- "Ne hagyjuk magunkat" - utolsó soraival a nőknek üzent az államfői tisztjéről lemondó Novák Katalin 3 hónapja