Túl sok női vezető volt, alaposan megbüntették az önkormányzatot
Abszurdnak nevezte Anne Hidalgo, Párizs főpolgármestere, hogy a francia állam 90 ezer euróra büntette a fővárosi önkormányzatot, amiért "túl sok a nő a vezetésben".
"Örülök, hogy azért kaptunk büntetést, mert túl sok nő van a vezetésben" - jelentette ki a polgármester a fővárosi közgyűlés egyik ülésén.
A párizsi önkormányzat vezetésében 11 nő és 5 férfi foglal helyet, 69 százalékos a nők aránya.
"Az a nagyon szép a bürokráciában, hogy egyáltalán nem ismeri a finomságot, és mindenre képes" - mondta ironikusan Anne Hidalgo. Azt is bejelentette, hogy a büntetést együtt fogja befizetni a női helyetteseivel és kabinetvezetőkkel.
"Javasolni fogom minden női frakcióvezetőnek, a kormánytöbbségből és az ellenzékből is, hogy tartsanak velük, ha van kedvük hozzá" - tette hozzá.
"Ez a büntetés természetesen abszurd, igazságtalan, felelőtlen és veszélyes" - hangsúlyozta a polgármester, aki szerint Franciaország lemaradásban van a női vezetők kérdésében.
Amélie de Montchalin, a közszolgálati tárca vezetője - aki maga is nő - elismerte, hogy ez - a tavaly egyébként visszavont - intézkedés abszurd volt.
"A nők ügye többet érdemel! Azt szeretném, ha a Párizs által 2018-ra befizetett büntetésből konkrét programokat finanszíroznánk a női vezetők népszerűsítésére a közszolgálatban" - írta a miniszter a Twitteren.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- Munkahelyi alumni élethosszig: stratégiai fontosságú a jó kapcsolat fenntartása a volt kollégákkal 3 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 3 hete
- Mit keresnek a vállalatok egy vezetőben 2024-ben? 3 hete
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 4 hete
- Az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók listája 4 hete
- A fiatal munkavállalók harmada szerint munkáltatója nem törődik a fenntarthatósággal 1 hónapja
- Határfelületi vezetők az iparban és kereskedelemben 1 hónapja
- Felsővezetők a Linkedinen: hogyan lehet jól csinálni? 1 hónapja
- Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben? 1 hónapja
- Feketén dolgozó külföldi állampolgárokat utasítottak ki Magyarországról 2 hónapja
- Innentől nehezebb lesz megszerezni a a brit munkavállalói vízumot 2 hónapja