Tízből hét pénzintézeti dolgozó nyitott a munkahelyváltásra
Tízből hét pénzintézeti dolgozó nyitott a váltásra egy friss kutatás szerint. A felmérés alapján fokozódik a verseny, amelynek eredményeképpen a legtöbb vállalat további, jelentős béremelést tervez idén. Azok kerülhetnek nagyon nehéz helyzetbe, akik csak kismértékben emelik a béreket és nem engedélyezik a hibrid munkavégzést.
A legtöbb pénzintézeti dolgozó kapott béremelést az elmúlt egy évben, azonban a vállalatok a megnövekedett infláció miatt további bérkompenzációra készülnek – derült ki a Grafton Recruitment toborzócég friss felméréséből, amely felépítette a pénzintézeti szektorral foglalkozó divízióját. Az átfogó kutatás szerint a cégek 70%-a emeli még idén a béreket, azonban tízből mindössze három vállalat tervez 10-20% közötti béremelést, ami egyben azt is jelezi, hogy sokak számára ebben a szektorban is alacsonyabb lesz a fizetés növekedése, mint a várhatóan érdemben 15% feletti idei éves átlagos infláció.
A szektorban ezért magasnak mondható, 70%-os a váltási hajlandóság. A legfontosabb a fizetési szint és a munka-magánélet egyensúlya, de a szakmai kihívás és a felettes személye is megjelenik a jelöltek szempontjai között. „A pénzintézeti dolgozók közül sokan vágyódnak el a szektor konzervatívsága miatt. Míg a multinacionális vállalatok és az SSC-k kedvezőbb munkabeosztást tudnak garantálni, addig a pénzintézeti szektor komoly kihívásokkal küzd a hibrid munkavégzés terén.” – mondta el Andicsku Anett, a Grafton divízióvezetője. „Idén nagyon fontos, hogy a munkaadók képesek lesznek-e az éves átlagos inflációhoz közeli béremelést adni, ugyanis ez jelentősen befolyásolja a munkavállalók váltási hajlandóságát az egyéb juttatásokkal szemben” – tette hozzá.
A pénzintézeteknél dolgozók más szektorokban is gondolkodhatnak. A legtöbben más multinacionális vállalatoknál (70%), könyvelési és könyvvizsgálati területen vagy üzleti támogató központokban (egyaránt 34%) dolgoznának, ha váltanának. A kutatás alapján a szektor egyik legnagyobb kihívása a megfelelő, komplex tudással rendelkező szakemberek hiánya. A vonzó juttatási csomag, a jelölt által támasztott elvárásoknak való megfelelés azonban nem elegendő, ha mindezt a cégek nem kommunikálják kellő gyorsasággal a jelölt felé. A piacon a lassú, elhúzódó kiválasztási folyamat ugyanis hatalmas kockázatot rejt magában.
A pénzintézeti szektorban terjedt el az egyik legkevésbé az otthoni munkavégzés, miközben a munkavállalók egyre inkább igénylik ezt. „Ha a kevesebb otthoni munkavégzési lehetőséget a munkáltatók nem honorálják a többi szektorhoz képest magasabb bérekkel, akkor a munkavállalók el fognak szivárogni” – emelte ki Andicsku Anett. A munkavállalók általánosságban inkább 3, a munkáltatók 2 otthoni munkanapot preferálnak hetente. Ugyanakkor a megkérdezett munkáltatók közel 25%-a hetente egyszer vagy egyszer sem engedi meg, hogy a munkavállalók otthonról dolgozzanak azokban a pozíciókban sem, ahol ez egyébként könnyen megvalósítható lenne. A kutatás szerint azok a piaci szereplők, amelyek ragaszkodnak a mindennapos irodai jelenléthez az otthonról is végezhető munkaköröknél, a jelöltek mindössze 4%-ából válogathatnak.
A kutatás arra törekedett, hogy megismerje a munkaadók és a munkavállalók igényeit is, mindez ugyanis közelebb visz a sikeres toborzáshoz. A kutatás alapján a vonzó csomag kialakítása mellett a nagyobb rugalmassággal növelni lehet a potenciális jelöltek körét. Ha az adott munkakör nem igényel mindennapos jelenlétet, akkor távolabbi lakóhellyel rendelkező jelöltek is megszólíthatóvá válnak. Ha nem sikerül lépéseket tenni ebbe az irányba, akkor a pénzintézeti szektornak nagy kihívást jelenthet a következő időszakban, hogy a legtöbb versenytárs szektor rugalmasabban reagál az otthoni munkavégzés növekvő igényéhez.
fotó: pixabay
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Legyen naprakész a társadalombiztosítási jogokkal és kötelezettségekkel! 2 hete
- Aláírták az Operaház új kollektív szerződését - így valósul meg a bérfejlesztés 3 hete
- Jobban aggódnak a munkájukért a magyar dolgozók, mint tavaly év végén 3 hete
- Munkaviszonyba kell venni az ételfutárt vagy a taxist? 4 hete
- Hiába nő az igény az irodába való visszatérésre, virágzik a rugalmas munkavégzés piaca 4 hete
- Ragaszkodnak a munkavállalók az otthoni munkavégzéshez 1 hónapja
- Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél 1 hónapja
- Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké 1 hónapja
- Bérpapírjaikkal vonultak a minisztérium elé a felsőoktatási dolgozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Kihirdették Az Év Irodája verseny győzteseit - mutatjuk a legtrendibb munkatereket 2 hónapja