kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

Sztrájkolhatnak az egyházi alkalmazottak Németországban

A németországi egyházi intézmények nem tilthatják meg a munkabeszüntetést az alkalmazottaknak, és az érdekegyeztetésbe be kell vonniuk a szakszervezeteket - döntött kedden a német szövetségi munkaügyi bíróság.

úAz erfurti bírói testület a katolikus és az evangélikus egyház segélyszervezetei - az együtt összesen 1,3 millió embert foglalkoztató Caritas, illetve Diakonie - és a szolgáltató szektor munkavállalóit képviselő Ver.di szakszervezeti szövetség vitájában döntött. A pert az egyházi szervezetek indították, kérelmezve a szakszervezeti sztrájkfelhívások megtiltását.

Az eddig követett eljárás szerint az egyházak és munkavállalóik egymás között, a szakszervezetek kihagyásával tárgyaltak a bérekről és a munkakörülményekről, és a dolgozók nem élhettek a munkabeszüntetés eszközével.

A perben mindkét fél az alaptörvényre hivatkozott. A Caritas és a Diakonie az egyházak szabad működésére vonatkozó elvet emelte ki, amely álláspontjuk szerint magában foglalja azt, hogy nem engedélyezik a sztrájkot az alkalmazottaknak. A Ver.di a német alkotmányban ugyancsak alapvető jogként meghatározott egyesülési jogra alapozta érvelését.

A bíróság ítéletében elutasította a sztrájkfelhívások megtiltására vonatkozó indítványt, és hangsúlyozta, hogy az egyházak nem foszthatják meg alkalmazottaikat a munkabeszüntetés lehetőségétől. A bíróság kiemelte, hogy az egyházak továbbra is szabadon alakíthatják belső viszonyaikat, így alkalmazhatják a bevett érdekegyeztetési módszert is, de ebbe be kell vonni a szakszervezeteket is.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ennyi dolgozó túlórázik az Európai Unióban

2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk

Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak

Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk