kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 2 éve

Szinte minden regisztrált diák dolgozik a nyári diákmunka programban

A nyári diákmunka programban 16-25 év közötti, nappali tagozaton tanulókat támogatnak.

diákmunka-
images

Június közepe óta jelentkezhettek és július elejétől állnak munkába a kormányzati bértámogatással vakációs foglalkoztatáshoz segített 16-25 évesek. A nyári diákmunka program idei felhívására eddig 19 312 középiskolás vagy egyetemista regisztrált, 19 144 pedig már talált is szünidei állást mintegy négyezer munkáltatónál - ismertette keddi Facebook-bejegyzésében a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

A foglalkoztatók kérelmei alapján még további legalább másfélezer kiadó hely akad önkormányzatoknál, a mezőgazdaságban vagy a turizmus-vendéglátásban - közölték. A 25 év alattiaknak idéntől még inkább érdemes a nyár egy részét munkával tölteniük, hiszen keresetük után januártól nem kell személyi jövedelemadót fizetniük, többet tarthatnak meg belőle saját céljaikra. A nyári diákmunka programban 16-25 év közötti, nappali tagozaton tanuló, munkaviszonyban nem álló, vállalkozási jogviszonnyal sem rendelkező diákok foglalkoztatása támogatható. A helyhatóságok számára legfeljebb két hónap időtartamra teljes egészében megtérítik a legfeljebb napi 6 órás foglalkoztatás után fizetett bért.

A cégeknél legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatás támogatható, a program a munkabér összegének háromnegyedét vállalja át. Ötből négy támogatott fiatal önkormányzatoknál segít, de már jóval több mint háromezren dolgoznak szállodákban, éttermekben, cukrászdákban, lángossütőkben is. A Technológiai és Ipari Minisztérium július elején csaknem másfélszeresére emelte az idei kiírás eredetileg kétmilliárd forintos keretösszegét. A kérelmezett támogatások értéke már a 2,5 milliárdot közelíti, a leszerződött összeg is több mint 2,1 milliárd, így van még forrás további fiatalok foglalkoztatásának ösztönzésére is. A minisztérium emlékeztet: 2013 óta mintegy 26 milliárd forint állami támogatással több mint 261 ezer tanuló vagy hallgató szerezhetett munkatapasztalatot a nyári diákmunka programban. 2022-ben a gyakorlati jártassághoz és zsebpénzhez jutáson túl újabb nyomós érvként hozható fel a fiatalok szabadidős szorgoskodása mellett az idén bevezetett szja-mentességük - hangsúlyozta a TIM.

 

MTI

fotó: unsplash

  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ez a tíz legfontosabb motivációs tényező a dolgozók szerint

A fizetés egyértelműen fontos motiváció a munkavállalók szerint, de más fontos tényezők is közrejátszanak abban, hogy a dolgozók jól érzik-e... Teljes cikk

Mennyire érinti a menopauzás nőket a munkahelyi diszkrimináció az emberek szerint?

A 16-24 éves korcsoport a legbiztosabb benne, hogy a menopauzás női dolgozóknak hátrányos megkülönböztetéssel kell szembenézniük. Teljes cikk

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó minősítés szabályzata

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó rehabilitációs minősítés szabályzata. Ez további bizonytalanságot és jogi... Teljes cikk