kapubanner for mobile
Szerző: HR Portal
Megjelent: 2 hónapja

Juttassuk munkához a gyermekvédelemből kikerülő fiatalokat: új program indult

A gyermekvédelmi gondoskodásból kikerülő fiatalok nagy része fedél és munka nélkül kezdi felnőtt életét. Ugyanakkor a cégeknél az látható, hogy folyamatos kihívást jelent számukra a fizikai állomány pótlása, így sokan külföldi vendégmunkásokkal próbálják kezelni ezt a problémát. A tavaly ősszel indult Facsemete program erre szeretne egy teljesen ingyenes alternatívát adni. A kezdeményezés alapítójával, Domján Évával, a Focus Consulting HR tanácsadó cég munkatársával beszélgettünk.

Domján Éva Facsemete Program-

Honnan indult az ötlet?

Én magam a GE-ben „nevelkedtem” és építettem aztán karriert HR területen. Ahogy a GE-ben is, személy szerint számomra is az inkluzivitás mindig nagyon fontos volt. A gyermekeimet is ebben a szellemben nevelem. Amikor 2018-ban a Világszép Gyermekvédelmi Alapítvány létrehozta a Pendula óvodát, mi az első családok között csatlakoztunk. Az oviról tudni kell, hogy az inkluzivitás jegyében járnak ide SNI-s  - sajátos nevelési igényű a szerk. - gyerekek, nevelőotthonban élő kicsik és ugyan nem jó szó, de „átlagosnak” mondható családok is, mint amilyenek mi is vagyunk. Természetesen, amikor elkezdtük az ovit, tele voltam kétséggel és fenntartással.Féltem, hogy a nevelőotthonban élő gyerekek majd csúnyán beszélnek, többet verekednek stb. Nem tudtam, milyen lesz itt egy Anyák napja, kétségeim voltak, vajon a szüleik nélkül nevelkedő kis ovisok szeme láttára meg merjem-e ölelni a sajátjaimat.

A kérdések sora hosszú volt, de valahogy a szívem mégis ide húzott, felülírva minden fejbéli megzavarást. Az idő a szívem döntését igazolta, mint ahogy teszi ezt mindig is.Számtalan csodás pillanatot éltünk meg a 2 gyermekem összesen 7 évnyi Pendulás időszaka alatt. Ebből önmagában külön cikk születhetne. Egyet azért elmesélek. Amikor egy reggelen a busz megérkezett a különböző otthonokban élő gyerekekkel, bejött az öltöző részhez az egyik kislány és némán potyogni kezdtek a könnyei. Odamentem, megölelgettem, és megkérdeztem, miért sír. Csak annyit mondott, Ő is szoknyában szeretne lenni. Az én kislányomon rózsaszín fodros szoknya volt, és ez nagyon tetszett a nevelőotthonos kicsi lánynak is. Fontos tudni, hogy az otthonokban élő gyerekeknek jellemzően nincs saját tulajdonuk, még saját macijuk sincs, ruhából pedig rájuk adják, ami épp kéznél van. Én odasúgtam a 4 évesemnek, hogy mi lenne, ha az ovis zsákunkból odaadnánk a pótszoknyánkat. A kislányom kérdés nélkül benyúlt a ruháért, amit a kicsi lány csillogó szemekkel felvett, majd kézen fogva bementek a csoportba. A Pendulás gyerekeimnek nem volt gond SNI-s kisgyerekkel játszani, mert természetes volt, hogy az adott kis barátjuk miben ügyes, és miben kell őt segíteni, támogatni. Az Anyák napján nem versmondás volt, hanem Anyák napi piknik. Annak az anyukának, akinek volt egy keze, annak volt még egy. Az ölünkben is bőven elfért több kis ovis is. Természetes volt számomra, hogy az otthoni hűtőn nemcsak a saját gyerekeim rajzai voltak, hanem azoké a nevelőotthonos kicsiké is, akik engem tiszteltek meg azzal, hogy rajzot kaphattam tőlük.

Ölelgethettem-e a sajátjaimat a többiek előtt? Igen! Pont ez volt a cél, hogy a család nélkül felnőni kényszerülő gyerekek mintát lássanak, hogyan viselkedik egy anyuka és apuka a gyerekével. Ha tudtunk, hamarabb mentünk szülőkként a gyerekekért, hogy együtt játszunk a csoportban, pont a minták átadása érdekében. Amióta bekerültem a Világszép-Pendula családba, azon gondolkodom, mivel lehetnék én hozzájárulás a gyermekvédelemi gondoskodásba kényszerült gyerekek számára. Az alapítványon belül lehettem volna önkéntes mesélő nevelőotthonokban, de akár önkéntes mentor is, viszont az ovi vezetőjével való beszélgetést követően be kellett látnom, lelkileg nem bírtam volna helyt állni egyik feladatban sem. Kislányom után, idén a kisfiam is elballagott a Pendulából, én viszont nem akarok és nem is tudok elszakadni. A magam módján szeretnék tenni ezekért a gyerekekért. Így született meg bennem a „Facsemete” kezdeményezés ötlete, amit cégünk a Focus Consulting csapata is tárt szívekkel fogadott. Adja magát a lehetőség, hiszen számos olyan cég az ügyfelünk, akiknek szellemi munkaerő kiválasztásban, interim szolgáltatásban partnerei vagyunk. Miért ne lehetne, hogy fizikai munkaerő kapcsán pedig ilyen módon segítsük őket és a rászoruló fiatalokat?

Miért Facsemete program lett a neve ennek a kezdeményezésnek?

A cél, hogy cégvezetőkkel, HR vezetőkkel összefogva segítsünk ezeknek a csemetéknek termő talajra találva gyökeret ereszteni, erősödni és szép magasra nőni mindannyiunk örömére. Ez az egyszerű magyarázat.

Mit nyer egy „Facsemete cég” ?

HR-esként minden cégnek csak ajánlani tudom, akik szervezeti szinten EQ-ban, inkluzivitásban fejlődni szeretnének, növelnék a munkatársak körében az elköteleződést, hiszen sokan szívesen dolgozunk olyan helyen, ahol van tér és lehetőség felkarolni a bármilyen okból hátrányos helyzetben lévőket. Nem utolsó sorban, ha cég szinten célkitűzések is vannak „diversity” témakörben, akkor ezen mutatók emelésére is kiváló lehetőség.

Vannak-e nehézségek a cukormáz mögött?

Természetesen vannak kihívások. Már az elmúlt hónapok is - amióta elindult a program - bebizonyította, hogy a megfelelő minták nélkül felnőtt fiatalok egy része bizony kihívások elé tud állítani minket, akik segítő kezet akarunk nyújtani. Statisztikák vannak arra, hogy a lottónyertesek legnagyobb hányada első évben elveszíti az összes nyereményét. Miért? Mert nincs mintája arra, hogyan kell ekkora pénzösszeget kezelni. Pont ugyanez igaz ezekre a fiatalokra is. Nemcsak a nyertes szelvényt kell a munkalehetőséggel a kezükbe adnunk, hanem abban is támogatnunk kell őket, miként élhetnek a gyakorlatban ezzel, és hogyan tarthatják meg hosszú távon a munkájukat. A kezdeményezés keretein belül a „Facsemete cégekkel” arra fogunk törekedni, hogy osszák meg egymással pozitív és negatív tapasztalataikat is, mert ezekből lehet tanulni. A program sikerességéhez nagyon kevés lesz, hogy mi, a Focus Consultinggal itt vagyunk kapocsként a gyerekeket összefogó szervezetek és a cégvezetők között. Akit mélyebben érdekel, hogy mi lehet a siker egyik kulcsa a fiatalokkal való együttműködésben, javaslom, nézze meg Wirtz Ágnes, a Világszép Alapítvány tulajdonosának TEDx videóját.

Hogyan lehet jelentkezni?

Aki szívesen csatlakozna a kezdeményezéshez, keressen meg engem közvetlenül. Továbbá várjuk azon szervezetek és alapítványok jelentkezését is, akik gyermekvédelmi gondoskodásból kikerült, munkát kereső fiatalokat fognak össze, hogy még többen értesülhessenek a „Facsemete cégek” munkalehetőségeiről.

A cél nemes, a feladat kihívásokat rejt magában, viszont hiszem, hogy sok win-win sikertörténet születhet meg ebből, ha közösen összefogunk.

A nyitóképen Domján Éva.

  • 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.02Projektmenedzsment képzés A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Juttassuk munkához a gyermekvédelemből kikerülő fiatalokat: új program indult

A gyermekvédelmi gondoskodásból kikerülő fiatalok nagy része fedél és munka nélkül kezdi felnőtt életét. Ugyanakkor a cégeknél az látható,... Teljes cikk

Beteg gyerekek álmait váltotta valóra a Penny

Élelmiszermentés, lovasterápia, beteg gyermekek kívánságának teljesítése és nevelőszülői családokban élők támogatása - néhány kiemelt... Teljes cikk

Kerítésfestés helyett szakmai önkéntesség - így lehet tenni egy jobb világért

Egy hiánypótló programban üzleti szektorból érkező önkéntesek teszik eredményesebbé és fenntarthatóbbá a nonprofit szervezetek működését. Az... Teljes cikk