kapubanner for mobile
Megjelent: 4 hónapja

Nem jött be, vége a 4 napos munkahétnek a Telekomnál

A Magyar Telekom 2022 nyarán indította el pilot programját a 4 napos munkarend tesztelésére úttörőként a magyar munkaerőpiacon. Másfél évnyi tapasztalat eredményeit összesítve és mérlegelve kiderült, hogy a 4 napos modell nem alkalmazható egységesen minden munkatársra, így a vállalat úgy döntött, lezárja a projektet - közölte a vállalat.

Lehet 4 Magyar Telekom konferencia-

A telekommunikációs cég másfél éve jelentette be, hogy teszteli annak a megvalósíthatóságát, hogy 4 napos munkahéttel – változatlan alapbér és feladat mellett - ugyanazt a hatékonyságot el lehet-e érni, mint heti 5 napban. A kísérletbe bevont 300 kolléga a vállalat egészét lefedte, ügyfélszolgálati-, műszaki hibaelhárítással, technológiai értékesítés támogatással, és SAP rendszerekkel foglalkozó területeken dolgoztak az új munkarend szerint. A kísérlet legfontosabb célja az információgyűjtés volt, így hetente vizsgálták, hogyan változik a kollégák teljesítménye, hangulata,  valamint elemezték a tesztcsapatokon belüli fluktuáció alakulását, a betegszabadságok változását, illetve a 4 napos munkahét hatását a toborzás-kiválasztásra és a munkáltatói márkára. A másfél év alatt több mint 100 kérdőíves felmérést és közel 50 mélyinterjút készítettek a vállalat szakemberei a kollégákkal, adatokat gyűjtve a folyamatról.

Február 29-én zárul

A kezdeti pozitív visszajelzéseket követően a felmérések rávilágítottak arra, hogy a hosszú távú tesztidőszak során nem minden terület és kolléga tudta ugyanolyan hatékonysággal ellátni feladatait. Míg a kollégák egy része akadály nélkül oldotta meg a feladatokat az intenzívebb 4 nap alatt, egyértelművé vált, hogy többségük munkája jellege, vagy élethelyzete miatt nem tudott ebben a modellben kellő hatékonysággal dolgozni. Emellett, a vegyes munkarenddel működő csapatok összehangolása hosszú távon szintén kihívásokat jelentett.

Másfél évnyi tesztelést követően világossá vált, hogy nem lehetséges egy olyan megoldás bevezetése, amellyel egységesen minden munkavállaló tud élni az egyéni vagy munkafolyamati megkötések miatt, a 4 napos és az 5 napos munkarend párhuzamos működése pedig hosszú távon üzleti kockázatokat jelentene. Ennek tükrében a vállalat vezetése úgy döntött, hogy akkor jár el felelősségteljesen, ha a 4 napos munkahét pilot időszakát 2024. február 29-vel lezárja és tovább keresi azt a megoldást, mely minél több kolléga számára vállalható és általánosan biztosítja a munka- magánélet egyensúlyának javulását.  

"Rengeteg értékes visszajelzést, új tudást gyűjtöttünk a tesztidőszak alatt, amelyet másfél év után zárunk. Az eredmények tükrében a hagyományos munkarend szerint dolgozunk tovább, de továbbra is keressük azokat az új megoldásokat, melyek a munka-magánélet egyensúlyát és a kollégák elégedettségét támogatják.” – mondta Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója.

Nyitókép: panelbeszélgetés a Magyar Telekom 2022. novemberi "Lehet 4?" című konferenciáján

  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ez a tíz legfontosabb motivációs tényező a dolgozók szerint

A fizetés egyértelműen fontos motiváció a munkavállalók szerint, de más fontos tényezők is közrejátszanak abban, hogy a dolgozók jól érzik-e... Teljes cikk

Mennyire érinti a menopauzás nőket a munkahelyi diszkrimináció az emberek szerint?

A 16-24 éves korcsoport a legbiztosabb benne, hogy a menopauzás női dolgozóknak hátrányos megkülönböztetéssel kell szembenézniük. Teljes cikk

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó minősítés szabályzata

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó rehabilitációs minősítés szabályzata. Ez további bizonytalanságot és jogi... Teljes cikk