Négy nap munka, öt nap fizetésért
A munkaidő csökkentése általában a fizetés csökkenésével szokott együtt járni, ami a dolgozóknak általában nem esik jól, bármennyire szeretnék javítani a munka-magánélet egyensúlyát. Egy új-zélandi cég ezért azt lépte meg, hogy tavasszal két hónapos kísérleti időszakra a dolgozóknak csak négy napot kellett dolgozniuk, ötnapi bérért. Az eredmények meggyőzőnek tűnnek, a munka-magánélet egyensúlya 24%-ot javult a cégnél, csökkent a stressz, nőtt az elkötelezettség, adja hírül a Guardian.
Andrew Barnes, a Perpetual Guardian alapítója azért találta ki a kezdeményezést, hogy a dolgozók munka és magánélet egyensúlya jobban működjön, munkaidőben jobban tudjanak a munkájukra koncentrálni, míg a szabadnapot arra használhatják, amire szükséges vagy kedvük tartja, írja a lap.
A kísérletet ausztrál kutatók követték, akik azt találták, hogy az elégedettség minden téren (munkában és otthon egyaránt) nőtt a dolgozók körében. A munkavállalók jobban teljesítettek és jobban is élvezték a munkájukat, mint korábban. A munka-magánélet egyensúlya 24%-ot javult, míg korábban alig több, mint a dolgozók fele érezte magát egyensúlyban, addig ez 78%-ra nőtt a kísérlet ideje alatt.
A stressz 7%-al csökkent, míg az általános elégedettség az élettel 5%-ot javult. A cég az egész kísérlet kidolgozásába is bevonta a munkavállalókat, akik így felhatalmazást éreztek, elkötelezettek voltak a megvalósítás iránt úgy, hogy közben a hatékonyságuk ne csökkenjen.
Még az is lehet, hogy a jó eredmények arra sarkalják a céget, hogy hosszabb távon is bevezesse a négynapos munkahetet, de erről még a cég tulajdonosai közösen döntenek.
Guardian
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- Anyaként egy nagyvállalatnál: így látják a munka és a magánélet egyensúlyát a Hankooknál dolgozó édesanyák 2 hete
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 3 hete
- "A hatékony és sikeres munkavégzéshez kiegyensúlyozott magánéletre van szükség" 3 hete
- Ennyivel emelkedett a fizikai átlagórabér 2023 végére 4 hete
- Rehabilitációs hozzájárulás 2024-ben 4 hete
- Ellenőrizni fogják, hogy az orvosok és a szakdolgozók munkaidőben valóban jelen vannak-e 1 hónapja
- Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek 1 hónapja
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Így csábítanak a cégek a HVG Állásbörzén 1 hónapja
- Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok 1 hónapja