kapubanner for mobile
Megjelent: 12 hónapja

Minden tizedik magyar tervez a következő három évben vállalkozást indítani

A legtöbb vállalkozást az építőiparban, a szállítási ágazatban és a szolgáltató szektorban alapították.

Minden tizedik magyar tervez a következő három évben vállalkozást indítani-

Vonzó és társadalmilag megbecsült karrierútnak számít a vállalkozás Magyarországon, és ismét emelkedésnek indult a vállalkozások száma - derül ki a Global Entrepreneurship Monitor nevű kutatásból. Az elmúlt év turbulenciái ellenére a vállalkozói atmoszféra lakossági értékelése a legújabb adatok szerint alapvetően stabilnak mondható Magyarországon a világ legnagyobb vállalkozáskutatása, a Global Entrepreneurship Monitor friss, magyar adatai alapján. Az előző évhez hasonlóan minden második ember ismer valakit, aki az elmúlt két évben indított vállalkozást, és majdnem ennyien vannak (47,4 százalék), akik szerint Magyarországon könnyű vállalkozást indítani.

Ugyanakkor jelentősen (36,5 százalékról 27,2 százalékra csökkent azok aránya, akik szerint a következő fél évben jó lehetőségek nyílnak vállalkozásalapításra. Többen vannak azok is, akiket a kudarctól való félelem tart vissza a vállalkozásindítástól, arányuk 43,5 százalékra nőtt az előző évi 38,2 százalékról - mutat rá a kutatás, amelyhez a magyar adatokat a Budapesti Gazdasági Egyetem gyűjtötte. A magyarok többsége (64 százalék) szerint továbbra is vonzó karrierút a vállalkozói lét. A kutatásból kiderült az is, hogy minden 10. magyar tervez a következő három évben vállalkozást indítani (az önfoglalkoztatást is beleértve). A működő, de korai szakaszban lévő vállalkozással rendelkezők aránya 9,9 százalék, a már legalább 3,5 éve folyamatosan béreket fizetni képes, úgynevezett bejáratott vállalkozással rendelkezőké pedig 6,9 százalék. Bár ezek az értékek alacsonynak tűnhetnek, és a korai szakaszban mért arány valóban némiképp elmarad a nemzetközi átlagtól, a bejáratott vállalkozások aránya a nemzetközi átlaggal közel azonos. Nem változott jelentősen az előző évhez képest a vállalkozásból való kilépők aránya sem. A leggyakoribb, vállalkozás befejezését magyarázó indoknak a családi vagy személyes okok, a másik munka vagy üzleti lehetőség megjelenése, illetve a koronavírus-járvány hatásai bizonyultak.

Ugyancsak szerdán az Erste Bank azt közölte az MTI-vel, hogy kutatásuk szerint az idén a legtöbb vállalkozást az építőiparban, a szállítási ágazatban és a szolgáltató szektorban alapították. A magyar vállalkozások negyede a mezőgazdaságban tevékenykedik, és 98 százalékuk mikrovállalkozás: alkalmazott nélkül, vagy néhány munkavállalóval működik. Az Erste felmérése szerint ők azok, akik nem hirdetnek és a vevőkörüket leginkább saját, személyes kapcsolatrendszerük alakítja. A kutatás szerint idén megfordult a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) eltörlése nyomán kialakulni látszó tavalyi negatív trend, és áprilisban ismét növekedésnek indult a hazai vállalkozások száma. A KSH adatai szerint 1 830 000 regisztrált gazdasági szervezetet tartottak nyilván, míg egyéni vállalkozásból 579 ezer működött. Áprilisban 9 ezer alá csökkent a megszűnő vállalkozások száma, míg a korábbi hónapokban az ütem még kétszámjegyű volt - közölték. A vállalkozói kedv fennmaradását jelzik az Erste hitelezési adatai is: az újonnan kihelyezett kisvállalkozói hitelek állománya tavaly egész évben 23 százalékkal nőtt, és a bővülési ütem az idén sem csökkent jelentősen, az első negyedévben 21 százalékos a növekedés a múlt évihez képest.

 

MTI

fotó: unsplash

  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fontos tudnivaló a nyugdíjbiztosítással kapcsolatban: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez... Teljes cikk

Nagy Márton: a mesterséges intelligencia lehet a gazdaság egyik fő hajtóereje

A nemzetgazdasági miniszter elmondta, a mesterséges intelligencia megkerülhetetlen. Teljes cikk

Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás?

A vállalatok több mint fele szerint az elmúlt három évben nem volt összhang a fiatalok képzettségi szintje és a munkáltatói elvárások között. Teljes cikk