Márciusban 70, áprilisban 200 milliárd forintos kerettel indul foglalkoztatási program
A munkaerőpiaci aktivitás növelése érdekében a kormány márciusban 70, áprilisban 200 milliárd forintos kerettel indít programot a GINOP Plusz programon keresztül, 2030-ig pedig több mint 460 milliárd forint uniós forrás segítheti a foglalkoztatás és az aktivitás növelését, a munkaerő-tartalékok mozgósítását, a munkában állók képzését, valamint a munkakörülmények javítását - tájékoztatta az MTI-t a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden.
Kiemelték: ebből a forrásból márciusban indul a 70 milliárd forintos kerettel rendelkező, munkahelyi képzéseket támogató program következő szakasza, áprilistól pedig közel 200 milliárd forintos kerettel elstartol a 30 év alatti fiatalok elhelyezkedését segítő Ifjúsági Garancia Plusz program.
Az infláció visszaszorítását követően 2024-ben a kormány fő célja, hogy helyreállítsa a gazdasági növekedést és dinamikus, 4 százalék körüli GDP bővülést érjen el. Ennek érdekében helyre kell állítani a fogyasztást, 25 százalékos szint felett kell tartani a beruházásokat, valamint tovább kell növelni a munkaerőpiaci aktivitást - írták.
A GINOP Plusz program aktivitás és foglalkoztatás növelését támogató 3. és 4. prioritásain keresztül ez utóbbi célt 2030-ig több mint 460 milliárd forinttal fogják támogatni az uniós források. Annak érdekében, hogy a források mielőbb a gazdaságba kerüljenek, a kormány márciusban 70 milliárd forintos, áprilistól pedig további 200 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást tesz elérhetővé.
A munkahelyi képzésekre fordítható forrásból a munkáltatók szakmai ismeretek bővítésére kaphatnak támogatást, elsősorban a munkavállalók képzési költségeihez, valamint a munkavállalók képzés alatti kieső munkaidőre járó bérének biztosításához. A képzéseket támogató program számos könnyítést tartalmaz a vállalkozások részére, az energiaintenzív ágazatokban működő vállalkozások pedig már munkahelymegőrzési célokra is felhasználhatják a támogatást - közölték.
A részletes információk 2024. március 1. napjától lesznek elérhetők a munkaügyi portálon, majd ezt követően a vállalkozások március első felében nyújthatják be pályázataikat az illetékes kormányhivatalok részére.
A fiatalok elhelyezkedését támogató Ifjúsági Garancia Plusz program közel 200 milliárd forintos keretéből képzésekkel, bértámogatással, mobilitási támogatásokkal a kormány célzottan támogatja a 30 év alatti korosztály munkaerőpiacra lépését. A programon keresztül összesen 84 ezer álláskereső, vagy inaktív fiatal munkaerőpiaci beilleszkedése valósulhat meg, amelyben kiemelt fókuszt kapnak a hátrányos helyzetűek.
A vonatkozó részletes információk március közepétől lesznek elérhetők a munkaügyi portálon, illetve a kormányhivatalok foglalkoztatási részlegein, amelyek a jelentkezéseket április elejétől tudják fogadni a fiatalok és az őket foglalkoztatni kívánó munkáltatók részéről.
Mindezen programokon túlmutatóan várhatóan májusban újabb, közel 160 milliárd forint uniós forrás nyílhat meg a 30 év feletti álláskeresők foglalkoztatásának elősegítése és a munkakörülmények javítása érdekében - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.
MTI
Íme a kormány terve a 300 ezer főnyi munkaerőpiaci tartalék mozgósítására
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- A foglalkoztatási ráta megyénként 2 hete
- Ezért sérül a siket és nagyothalló emberek esélyegyenlősége a munka világában 2 hete
- Czomba Sándor: tovább csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma tavaly áprilishoz képest 2 hete
- MFB: már lehet pályázni a kamatmentes, uniós forrású beruházási hitelre 3 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 3 hete
- A kormány együttműködési megállapodást írt alá a digitalizáció fejlesztése érdekében 3 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- Keddtől indul a KKV Technológia Plusz Hitelprogram 3 hete
- NAV: a mobilappban bárki ellenőrizheti adószámláját 3 hete
- Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult 1 hónapja
- Fülöp Attila: Magyarországon csaknem 50 százalékos a megváltozott munkaképességű emberek foglakoztatási rátája 1 hónapja