kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Marad a Sajtószakszervezet elnöke

Ismét F. Kováts Évát választotta meg a Sajtószakszervezet elnökének a szervezet 25., tisztújító választmányi ülése szombaton Budapesten.

Az ülésen F. Kováts Éva emlékeztetett arra, hogy 25 éve, 1989 május 31-én tartotta meg a frissen alakult Sajtószakszervezet az első kongresszusát.

A magyar sajtó legnagyobb munkavállalói érdekképviseletének ügyvezető társelnöke, M. Lengyel László beszámolójában hangsúlyozta: az érdekvédelmi munka az elmúlt években jelentősen átalakult, elsősorban a jogszabályi és a szakmai környezet változása miatt. Hozzátette: módosult a médiatörvény, az egyesületi törvény, a polgári törvénykönyv, a munka törvénykönyve, létrejött az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, a Médiatanács, átszervezték a közmédiát, jelentős tulajdonosi változások történtek a kereskedelmi médiában, összességében nehezebbé vált a sajtóban dolgozók érdekeinek képviselete.

Az új helyzethez igazodó válaszadási kísérletként merült fel a szövetségkeresés gondolata, és előkészítő tárgyalások kezdődtek a legnagyobb létszámú, mintegy 250 ezer aktív taggal bíró hazai szakszervezeti konglomerátumhoz, a Magyar Szakszervezeti Szövetséghez történő csatlakozás lehetőségéről - mondta.

Az ülés végén a választmány megválasztotta a szakszervezet vezetőit, elnökségét és felügyelőbizottságát. A Sajtószakszervezetet továbbra is F. Kováts Éva elnök vezeti, és M. Lengyel László ügyvezető társelnök, valamint Hargitai Miklós társelnök is újabb ötéves megbízatást kapott.

A jubileumi ülésen Vasvári Pál Emlékplakettet kapott F. Kováts Éva és Jánosi János. örökös taggá nyilvánították Nagy Józsefet és Merza Zsuzsát, dr. Elek Istvánnak pedig a Vasvári Pál Újságírói Önsegélyező Alapítvány örökös tiszteletbeli elnöke címet adományozták.

A Sajtószakszervezet és a Diplomata Magazin Kiadó a sajtómunka segítéséért díjat adományozott Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkárnak, Lounes Magramane-nak, Algéria magyarországi nagykövetének, valamint Jüllich Ádámnak, a Jüllich Glas Holding Zrt. elnökének.
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek