Lázár János: a MÁV-Volán mind a kilenc érdekképviselete aláírta a bérmegállapodást
Az Építési és Közlekedési miniszter szerint a megállapodással mindenki nyert. A Szolidaritás Autóbusz Közlekedési Szakszervezet szerint a két volánbuszos munkabeszüntetés nélkül nem lehetett volna ilyen bérajánlatot elérni.
Utolsóként, de még időben a sztrájkot szervező Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet is csatlakozott a megállapodáshoz, így a MÁV-Volán-csoport mind a kilenc nagy, reprezentatív érdekképviselete még éjfél előtt aláírta a 3 éves bérmegállapodást - közölte az Építési és Közlekedési miniszter a Facebook-oldalán szerdán. Lázár János azt írta: ez kellett ahhoz, hogy a cégcsoport minden munkavállalója már januártól az emelt bérét kapja.
A megállapodással mindenki nyert - fűzte hozzá a tárcavezető. A munkavállalók biztosak lehetnek abban, hogy a következő esztendőkben az infláció fölött fog emelkedni a bérük, a MÁV-Volán-csoport pedig a korábbinál kiszámíthatóbb feltételek mellett, jobb tervezési képességgel tudja végrehajtani a megújulási programját - írta Lázár János, hozzátéve, hogy ezt az állam tulajdonosi jogait képviselő közlekedési miniszterként el is várja a vezetéstől.
A két, kiemelkedően sikeres volánbuszos munkabeszüntetés nélkül nem lehetett volna ilyen bérajánlatot elérni a MÁV-Volán-csoportnál a Szolidaritás Autóbusz Közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) szerint. A bérmegállapodás aláírását azzal indokolták, hogy anélkül nem lett volna bérfejlesztés a Volánbusznál.
A SZAKSZ közleményében kiemelte, álláspontjuk szerint a két, kiemelkedően sikeres volánbuszos munkabeszüntetés nélkül nem lehetett volna el ilyen bérajánlatot elérni, így a szakszervezet a végső mértékeket a saját sikereként könyveli el, és úgy véli, bebizonyította, hogy lehet Magyarországon a közlekedési szektorban is érdemi sztrájkot megvalósítani. A SZAKSZ a bértárgyalásokon elment a falig, és komoly eredményeket ért el - írták.
A közleményben felidézték, hogy a megállapodás alapján a munkáltató 2024. január 1-ig visszamenőlegesen 600 000 forintos alapbérig alanyi jogú, 17 százalékos béremelést hajt végre, amelynek összege nem lehet kevesebb 70 000 forintnál. A 600 000 forint alapbér felett az alanyi jogú béremelés mértéke egységesen 102 000 forint. Ez autóbuszvezetők esetében a pótlékokkal együtt meghaladja a 20 százalékos mértéket is. Megjegyezték, ezzel a köztulajdonban működő közszolgáltató szférában a MÁV-Volán cégcsoportnál növekszik a legmagasabb mértékben a bér az idén. A szakszervezet közleményében kitért arra, a serdai, utolsó tárgyalási fordulón - a MÁV Zrt., a Volánbusz Zrt. és a társszakszervezet képviselőivel - a felek megállapodtak abban is, hogy különös tekintettel a Volánbusz várható átalakítására, a bekövetkező integrációra, felülvizsgálják a bérek struktúráját és a kollektív szerződést. A megállapodás garantálja, hogy a rákövetkező két évben az inflációt is figyelembe véve nő a foglalkoztatottak keresete - jegyezték meg.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Aláírták az Operaház új kollektív szerződését - így valósul meg a bérfejlesztés 3 hete
- Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél 1 hónapja
- Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké 1 hónapja
- Bérpapírjaikkal vonultak a minisztérium elé a felsőoktatási dolgozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát 1 hónapja
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 2 hónapja
- Napok óta sztrájkolnak a román postások 2 hónapja
- A Continental Dohányipari Zrt. emelte a sátoraljaújhelyi gyárában dolgozók bérét 2 hónapja
- Ekkora béremelést kapnak a kecskeméti Mercedes-gyár dolgozói 2 hónapja