Komoly különbségek mutatkoznak az agrár szakos diplomákkal elérhető bérek között
A földmérő és földrendező mérnöki diplomával bruttó 705 ezer forintot is meg lehet keresni.
Komoly különbségek lehetnek az agrár képzéseken végző diplomások keresetei között - írja az Eduline a Diplomás Páyakövetési Rendszer (DPR) legfrissebb adatai alapján. Az ezen a területen végzettek bruttó átlagos jövedelme 463 ezer forint. Az agrárszakok közül a földmérő és földrendező mérnöki végzettséggel lehet a legjobban keresni, bruttó 705 ezer forintot. Második helyen áll az informatikus és szakigazgatási agrármérnöki végzettség (bruttó 580 ezer forintos átlagjövedelem). Harmadik helyen áll az élelmiszermérnöki, ahol bruttó 516 ezer forint az átlagfizetls. A szőlész-borász mérnöki és a mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnök diplomával is 500 ezer forint feletti átlagfizetések érhetőek el. A vadgazda mérnöki alapszakos diplomával már csak 380 ezer forintos átlagbér érhető el az adatok szerint, a , a kertészmérnököki végzettséggel pedig 382 ezer.
Mint a cikk megjegyzi, a földmérő mérnöki és a vadgazda mérnöki diplomákért járó átlagfizetés között bruttó 325 ezer forintos bérkülönbség van.
Hogy melyik diplomákkal lehet a leggyorsabban munkát találni, arról itt írtunk.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Agrárminisztérium: tervezhető jövőképet biztosít a fiataloknak az agrárszakképzés 4 hete
- Kihirdették, mikor rendezik a Szakma Sztár Fesztivált 1 hónapja
- Nyelvvizsga-mentesség 2 hónapja
- Tíz, gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedett fiatal állhat munkába a rendőrségnél 3 hónapja
- Korai ébresztő és rendszeres testmozgás - táborral népszerűsítik a katonai és rendészeti pályát 3 hónapja
- A friss diplomások 78 százaléka már egyetemi tanulmányai alatt is dolgozott, sokan mennének külföldre 3 hónapja
- Felsőoktatási felvételi: az önkéntes munkáért is járhat plusz pont 4 hónapja
- Látogatói rekord dőlt meg az Educatio szakkiállításon 4 hónapja
- "Aki Magyarországon tanulni kezd, annak biztosan lesz állása" - megnyílt az Educatio Szakkiállítás 5 hónapja
- A milliós fizetés sem elérhetetlen - Ezekkel a mesterdiplomákkal lehet a legjobban keresni 5 hónapja
- György László: a cél, hogy 2030-ra minden mai általános iskolás rendelkezzen szakmával vagy továbbtanuljon 6 hónapja