Komoly gondot okozhat, ha a Brexit után korlátozzák az uniós munkavállalók beáramlását
Kedvezőtlenül hatna a foglalkoztatásra és a brit gazdaság teljesítményére, ha a brit EU-tagság megszűnése után a kormány korlátok közé szorítaná az Európai Unióból érkező munkavállalók beáramlását - írja az MTI.
A 67 oldalas, 417 üzleti vállalkozás és szervezet megkérdezésén alapuló előzetes tanulmány megállapítja: sok munkáltató tart attól, hogy az EU-munkavállalók beáramlásának korlátozása negatív következményekkel jár a brit gazdaságra. A válaszadók szerint a közvetlen hatások között lenne a betöltetlen állások számának növekedése, hosszabb távon pedig a foglalkoztatás és a kibocsátás visszaesése.
A tanulmány szerint sok brit munkaadó olyan üzleti modellt alakított ki, amelyben fontos szerep jut az EU-munkavállalók korlátozás nélküli alkalmazhatóságának. E modell elterjedését elősegítette a 2004-ben felvett közép- és kelet-európai uniós tagországok csatlakozása. A modell alapján működő brit üzleti vállalkozások azonban már most, bevándorlási korlátozások nélkül is számos problémával szembesülnek. A font gyengülése, amely a brit EU-tagságról 2016-ban tartott népszavazás óta ment végbe, illetve annak a nézetnek a térnyerése, hogy az Egyesült Királyság ma már kevésbé vonzó hely a külföldi munkaerő számára, megnehezítette az EU-munkavállalók toborzását számos brit üzleti szektorban.
Az elemzés szerint az euróövezeti gazdaság élénkülése és a kelet-európai jövedelmek emelkedése miatt egyre vonzóbbá válnak az egyéb munkavállalási lehetőségek.
A MAC tanulmánya felidézi: a brit orvosi kamara szerepét betöltő General Medical Council legutóbbi felmérésében az egészségügyi ellátórendszer külföldi munkavállalóinak 60,8 százaléka úgy nyilatkozott, hogy fontolóra vette távozását az Egyesült Királyságból.
A brit fogorvosi szakmai szövetség arról számolt be, hogy 90-95 százalékkal zuhant az EU-országokból nagy-britanniai állásokra jelentkező fogorvosok száma.
Ugyanez a folyamat a brit statisztikai hivatal (ONS) legújabb bevándorlási adataiban is markánsan mutatkozik.
Az ONS becslése szerint a nyolc közép- és kelet-európai EU-tagállamból a tavalyi harmadik negyedév végén zárult tizenkét hónapban az egy évvel korábbinál hatezerrel kevesebb, 51 ezer munkavállaló érkezett, és ezerrel több, 39 ezer távozott, így a nettó bevándorlás ebből az EU-térségből mindössze 12 ezres volt a szeptemberrel zárult teljes évben, hétezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban.
Az Európai Unió egészéből a vizsgált tizenkét hónapban 220 ezren települtek Nagy-Britanniába, 47 ezerrel kevesebben, mint az egy évvel korábbi azonos időszakban, és 130 ezren távoztak végleg, 28 ezerrel többen, mint a 2016 szeptemberében zárult egy évben, vagyis a nettó EU-bevándorlás 90 ezres volt, 75 ezerrel kevesebb éves összevetésben.
Az ONS adatai szerint 2013 óta most fordult elő első ízben, hogy az EU-társállamokból Nagy-Britanniába irányuló éves nettó bevándorlás nem érte el a 100 ezret.
Brit üzleti szervezetek egymás után figyelmeztetik a brit kormányt a külföldi EU-munkaerő bevándorlásának visszaeséséből eredő kockázatokra.
A Brit Vendéglátóipari Szövetség (BHA) legutóbbi felhívása szerint a brit éttermekben dolgozó felszolgálók 75 százaléka, a szakácsok 25 százaléka, a szállodák takarítási és egyéb fenntartási feladatait ellátó személyzetének 37 százaléka más EU-tagállamokból érkezett.
A brit építőipar legnagyobb szakmai és érdekképviseleti szervezetei a brit kormányhoz intézett minapi felhívásukban közölték, hogy a máris súlyos munkaerőhiánnyal küszködő ágazat munkavállalóinak 12,6 százaléka Nagy-Britannián kívül született, 5,7 százalékuk pedig a közép- és kelet-európai EU-országokból érkezett.
A felhívás szerint ráadásul ez csak az országos átlag, Londonban például 50 százalékhoz közeli a külföldi EU-munkavállalók aránya az építőiparban.
MTI
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk
- A foglalkoztatási ráta megyénként 1 hete
- Ezért sérül a siket és nagyothalló emberek esélyegyenlősége a munka világában 2 hete
- Európai uniós minimálbér: szociális párbeszéd nélkül nem tud megvalósulni Magyarországon 2 hete
- Munkahelyi alumni élethosszig: stratégiai fontosságú a jó kapcsolat fenntartása a volt kollégákkal 2 hete
- EU-s minimálbérrel és munkavédelemmel kapcsolatos törvénymódosításokat fogadtak el 2 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 2 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 2 hete
- "Digitális jogosítvány" nélkül nagyot fog ütni a "digitális üvegplafon" 3 hete
- NAV: a mobilappban bárki ellenőrizheti adószámláját 3 hete
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 3 hete
- Az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók listája 3 hete