Kiderült, mekkora béremelést kaphatnak a fővárosi cégek dolgozói
A Világgazdaság szerint heteken belül pont kerülhet a bértárgyalás végére.
Májusban lezárulhat a bértárgyalás a főváros és a bérszövetségbe tömörülő szakszervezetek között – mondta a Világgazdaságnak Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke és a bérszövetség koordinátora. A felek szerdán egyeztettek, jövő héten pedig újabb forduló következik. Mint ismert, a munkavállalói oldal 6 százalékos béremelést szeretett volna kérni az általa képviselt 30 ezer dolgozónak, melyet 7-8 milliárd forintból lehetett volna teljesíteni, a városháza azonban elutasította az ajánlatot pénzhiányra hivatkozva, és 0 százalékos ajánlatot tett. Az összesen hét fővárosi tulajdonú céget, illetve a közszférát is magában foglaló bérszövetség több tagja kollektív munkaügyi vitát (kmv) kezdeményezett, mely aztán megrekedt, sem a munkabeszüntetés, sem a kollektív munkaügyi vita feloldása felé nem történtek lépések. A Világgazdaság szerint a háttérben egy köztes megoldás kidolgozása zajlik, és a felek heteken belül aláírhatják a keretmegállapodást. A főváros az összegeket, amelyek különböző pozíciók megüresedése vagy pótlékelmaradások miatt felszabadulnak, a társaságoknál hagyja, így azok fokozatosan javítják a jövedelemszinteket.
A lap szerint körülbelül 1 milliárd forint körüli alap jöhet létre, ami 1-2 százalékos pluszra lehet elegendő. A lap szakszervezeti forrásai szerint az egyezség fogadtatása az érdekképviseleteknek részéről várhatóan nem lesz egyöntetűen pozitív, ugyanakkor a sztrájkhajlandóság sem adott a dolgozók körében.
„Ha nem lenne ígéret a többéves, jóval látványosabb béremelésre a főváros részéről, sokkal nehezebb lenne elfogadtatni a csomagot” – mondta az egyik munkavállaló. A megállapodás részét képezné egy egységes Budapest-pótlékrendszer, melyben a ledolgozott évek után ugyanazokat az összegeket adnák a foglalkoztatottaknak a fővárosi tulajdonú társaságoknál.
Világgazdaság
fotó: pexels
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Aláírták az Operaház új kollektív szerződését - így valósul meg a bérfejlesztés 3 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél 1 hónapja
- Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké 1 hónapja
- Bérpapírjaikkal vonultak a minisztérium elé a felsőoktatási dolgozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Kihirdették, mikor rendezik a Szakma Sztár Fesztivált 1 hónapja
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 2 hónapja
- Napok óta sztrájkolnak a román postások 2 hónapja
- A Continental Dohányipari Zrt. emelte a sátoraljaújhelyi gyárában dolgozók bérét 2 hónapja
- Mit tud Debrecen? 2 hónapja