Két év csökkenés után emelkedni kezdtek a reálbérek Németországban
Két évig tartó folyamatos csökkenés után az idei második negyedévben ismét emelkedtek a reálbérek Németországban a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) legfrissebb adatai szerint.
Az április-júniusi időszakban ugyan csupán enyhén, 0,1 százalékkal nőttek a reálbérek Németországban az egy évvel korábbihoz képest, ami azonban azt is jelenti, hogy megszakadt a csökkenés nyolc negyedéve kezdődött szakasza - emelte ki a Destatis, rámutatva, hogy legutóbb 2021 második negyedévében regisztráltak reálbéremelkedést, amely akkor 3,2 százalékos volt.
Az idei második negyedévben a munkavállalók havi nominális keresete az egyszeri juttatásokkal együtt 6,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Ez a legnagyobb mértékű növekedés az azonos módszertannal végzett rendszeres adatfelvétel 2008-as kezdete óta, a fogyasztói árak viszont szintén jelentősen, 6,5 százalékkal emelkedtek.
A bérek főleg a koronavírus-világjárványt leginkább megszenvedő ágazatokban nőttek, a vendéglátásban például 12,6 százalékkal haladta meg a munkavállalók havi nominális keresete az egy évvel korábbi szintet a második negyedévben.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- Ismét nőni fog az infláció 2024-ben - mutatjuk, mi lesz a reálbérekkel! 5 napja
- Vakáció vagy infláció? Mi lesz a nyaralásokkal 2024-ben? 6 napja
- Az infláció alakulása Magyarországon 2024 áprilisáig 2 hete
- Ennyi borravalót adnak a magyarok a vendéglátóhelyeken 2 hete
- Tízből nyolc diákmunkást a fizetés motivál 2 hete
- Karácsony Gergely: megőrizzük a Budapest-családban dolgozó 27 ezer dolgozó reálbérét 3 hete
- Varga Mihály: az év eleji 6 százalékos emelés a nyugdíjak reálértékében is növekedést jelent 3 hete
- KSH: 9.9 százalékkal nőtt a reálkereset egy év alatt 4 hete
- Infláció az EU-tagállamokban: Románia továbbra is az élen 1 hónapja
- A gyenge fejlődés a munkaerőpiacot is visszafejlődéssel fenyegeti Németországban 1 hónapja
- Németország kinyitotta álláspiacát a szakképzettek előtt 1 hónapja