Jobbik: saját siker, hogy visszavonta a kormány a vendégmunkástörvényt
A Jobbik képviselője szerint 170 ezer forintba is kerülhet a munkáltatónak egy-egy dolgozót a munkásszállón elhelyezni.
Pártja országos aláírásgyűjtési akciójának sikereként értékelte "a migránsmunkások behozataláról" szóló törvény visszavonását Bencze János, a Jobbik-Konzervatívok országgyűlési képviselője csütörtöki kecskeméti sajtótájékoztatóján. Az interneten is közvetített eseményen a politikus arról beszélt, nem szeretnék, hogy "Magyarországot elárasszák a kormány gazdasági bevándorlói, migránsmunkásai". Hozzátette: korábbi tapasztalatok alapján a Jobbik arra készül, hogy a területre vonatkozó új jogszabály "átláthatatlanná teszi a migránsmunkások behozatalát".
Lejer Zoltán kecskeméti önkormányzati képviselő (Szövetség a Hírös Városért) azt hangsúlyozta: helyi körkérdésének eredménye alapján havi 108 és 170 ezer forint közötti összegbe kerül a munkáltatónak egy-egy dolgozóját munkásszállón elhelyezni. A politikus felvetette, miért nem kapnak a magyar családok ugyanekkora mértékű támogatást lakhatásuk biztosításához.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás? 2 hete
- Czomba Sándor: tovább csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma tavaly áprilishoz képest 2 hete
- A BMW autógyár miatt nőtt az érdeklődés a járműmérnöki képzés iránt Debrecenben 2 hete
- EU-s minimálbérrel és munkavédelemmel kapcsolatos törvénymódosításokat fogadtak el 3 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni? 1 hónapja
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk? 1 hónapja
- Így csábítanak a cégek a HVG Állásbörzén 1 hónapja
- Czomba Sándor: a magyar emberektől nem vehetik el a munkahelyeket a vendégmunkások 1 hónapja
- Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok 1 hónapja