Jelentősen több harmadik országbeli kölcsönzött munkavállalóval számolnak
Visszaeső kiskereskedelmi forgalom és a gazdaság lassulása ellenére 26 százalékkal tudta növelni árbevételét a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó pozíciójú Pensum Group 2023 első fél évében. A cég eredményét javíthatja az is, hogy minősített munkaerő-kölcsönzőként a harmadik országbeli munkavállalók kölcsönzésének ugrásszerű növekedésére számít 2023 utolsó felében – írja a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény.
A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett vállalat többek között az inflációs nyomás és a növekvő költségek miatt 31 millió forintos veszteséggel zárta az első hat hónapot, ugyanakkor a kedvezőbb környezet miatt az év második felében már pozitív eredménnyel számol. A Pensum Group Nyrt. nem tudta teljesen függetleníteni magát. a kedvezőtlen gazdasági folyamatok alól az első fél évben, melyek közül különösen kedvezőtlenül a kiskereskedelmi forgalom komoly csökkenése érintette, tekintve, hogy a társaság nagy számban kölcsönöz munkaerőt a szektor számára. A kiskereskedelemben tapasztalható kedvezőtlen folyamatok különösen az első negyedév rendelésállományára voltak negatív hatással, melyre a Pensum belső struktúrájának átszervezésével és az üzletpolitika módosításával reagált.
Ennek köszönhetően a társaság a második-harmadik negyedévben jelentősen javuló tendenciát tapasztalt, ami várakozása szerint már a 2023 második fél évi eredményében megjelenik. Mindezek alapján a vállalat az év első hat hónapjában 26 százalékkal 1,9 milliárd forintra növelte árbevételét, miközben a kedvezőtlen környezetben 31 millió forintos veszteséget ért el. A belföldi kihívások mellett a Pensum Group gazdálkodására pozitívan hat, hogy tavaly év végén minősített munkaerő-kölcsönzővé vált, így az év első felében megkezdte a felkészülést a nagy volumenű tevékenység folytatására. A társaság 62 új partnerrel kötött szerződést, melyekből 25 kimondottan harmadik országbeli munkavállalók meghatározott munkakörökben történő foglalkoztatására irányul, így az év végéig több mint 500 munkavállaló kölcsönzését prognosztizálja az üzletágon belül.
Dr. Hadházy Tamás, a Pensum Group Nyrt. Igazgatóságának a tagja azzal számol, hogy az augusztusban társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján a kormány változtatni kíván a minősített munkaerő-kölcsönzői státusz feltételrendszerén. A tervezetet a Pensum Group is véleményezte, azonban a rendelet kihirdetése eddig nem történt meg, így hivatalosan nem ismert az sem, hogy a jogalkotónak milyenek az ilyen irányú elképzelései. A Pensum Group ugyanakkor arra számít, hogy a kormány célja az, hogy továbbra is az átlátható és szabályosan működő társaságok végezzék a harmadik országbeli munkavállalók foglalkoztatását, amely követelménynek, a Pensum Group Nyrt., mint nyilvánosan működő társaság teljeskörűen megfelel. Ennek alapján dr. Hadházy Tamás elmondta, hogy a harmadik országbeli munkavállalók kölcsönzésére vonatkozó növekedési tervüket változatlanul fenntartják.
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk
A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk
- A teljesítményértékelés digitalizálása: Hogyan változtatják meg a digitális eszközök a teljesítményértékelési folyamatokat? 6 napja
- Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás? 6 napja
- Czomba Sándor: tovább csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma tavaly áprilishoz képest 1 hete
- A BMW autógyár miatt nőtt az érdeklődés a járműmérnöki képzés iránt Debrecenben 1 hete
- Munkahelyi alumni élethosszig: stratégiai fontosságú a jó kapcsolat fenntartása a volt kollégákkal 2 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 2 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 2 hete
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 3 hete
- Az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók listája 3 hete
- A fiatal munkavállalók harmada szerint munkáltatója nem törődik a fenntarthatósággal 3 hete
- Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni? 3 hete