Így kellene megreformálni az építőipari szakképzést
Külföldi minta alapján Magyarországon is a bázisiskola, képzőközpont és a vállalkozás hármasára kell alapozni az építőipari szakképzést - mondta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) alelnöke hétfőn Budapesten.
Tóth Istvánné, aki egyben az Építőipari Ágazati Készségtanács (ÁKT) elnöke is közölte, hogy ennek a hármasnak a kialakítására részben a széttöredezett iskolaszerkezet miatt van szükség. Ugyanis Magyarországon 152 olyan képzőintézet van, ahol az építőipar valamilyen szakmáját oktatják.
Ezért az ÉVOSZ szerint ki kell jelölni a bázisiskolákat, ahol összegyűjtik a jó oktatókat és a modern technológiákat. Az iskolák és a vállalkozások közé pedig kell egy állomás a képzőközpontokkal, amelyek a szakmai képzés fontos helyszínei. Pozitívumként értékelte, hogy az országban már létrejött 13 képzőközpont, amelyekből négy Budapesten, a többi vidéken található.
Tóth Istvánné kiemelte, az OKJ-s képzést felváltó szakképzési rendszer az eddigi tapasztalatok alapján kínálat vezérelt, miközben az építőiparnak valójában kereslet vezérelt képzésre van szüksége.
Példaként említette, hogy a 2022/2023-as tanévben a teljes építésgazdaságot, így az épületgépészetet is lefedő szakmákban 14 300 diák kezdte meg tanulmányait. Legtöbben 2329-en festő, mázoló, tapétázónak és 2118-an burkolónak, illetve 2111-en kőművesnek tanultak. Ácsnak 819-en, szigetelőnek 240-en, szerkezetépítő és -szerelőnek viszont csak 38-an, kőfaragónak pedig csupán 18-an jelentkeztek. Miközben ez utóbbi területen is ennél sokkal több szakemberre lenne szükség.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon 134 ezer építési vállalkozás működik, ezek közül 20 nagy cég van, a szakképzési modell pedig ez utóbbiakra lett kitalálva. Az ÉVOSZ azonban azon dolgozik, hogy a nagy magyarországi építőipari cégek az egyes projektjeik megvalósítása mellett a képzésbe is vonják be a hazai alvállalkozóikat.
Az ágazat problémáit az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) is felismerte, ugyanis a tárca által készített tervezet, a 2023-2027-es építésgazdasági stratégia kitér az építőipari szakképzésre is. A stratégia fejlesztési célkitűzései között szerepel a munkaerőpiaci kereslet és kínálat összehangolása, a megfelelő minőségű és mennyiségű munkaerő biztosítása, valamint a modern technológia alkalmazása. Ezeken felül az ÉKM tervezete kitér még a marketing jelentőségére is. Ezzel összefüggésben Tóth Istvánné elmondta, hogy számít a médiára, elsősorban a közmédiára.
"Most rossz idők járnak az építőiparban", az első félévben 30 százalékkal esett vissza a termelés - ismertette Tóth Istvánné, aki egyúttal jelezte, itt az idő, hogy az utánpótlással foglalkozzanak.
Koji László, az ÉVOSZ elnöke köszöntőjében elmondta, hogy a szakszövetség, amely jövőre lesz 35 éves, az építőipari képzésben is megkerülhetetlen.
A rendezvényen a magyarországi mellett a külföldi építőipari szakképzési tapasztalatokról is beszámoltak. A helyszínen kiadott tájékoztató szerint az ÉVOSZ 1998 óta vesz részt az EU szakképzés fejlesztését támogató Leonardo, valamint az Erasmus+ programjaiban. A projektekben egyrészt építőipari szaktanároknak, oktatóknak és szakképzési szakértőknek, másrészt fiatal építőipari szakmunkásoknak és végzős tanulóknak szerveznek továbbképzéseket.
MTI
fotó: unsplash
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Pölöskei Gáborné: harminc százalékkal nőtt a szakképzésbe jelentkezők száma 5 napja
- Hankó Balázs: a térségfejlesztés modellje a szakképzés 2 hete
- Tízből hat fiatal döntött a szakképzés mellett 2 hete
- Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés 1 hónapja
- Pölöskei Gáborné: a minőségi szakképzésnek lakosságmegtartó ereje van 1 hónapja
- Szakképzés: kiemelt ösztöndíjat kaphat, aki sikeresen leteszi a szakmai vizsgáját 2 hónapja
- Az Egyesült Államokban a vártnál nagyobb mértékben nőtt a foglalkoztatottak száma 2 hónapja
- A kiküldetés a legelőnyösebb, avagy fontos tájékozódni a külföldi munkavállalás lehetőségeiről 2 hónapja
- Százmilliárd forintos felújítási program indul a szakképzésben 2 hónapja
- Díjazták az építőipar "rocksztárját" 2 hónapja
- Hankó Balázs: A kormány célja, hogy Magyarország világbajnok legyen a szakképzésben 2 hónapja