kapubanner for mobile

Így emelkednek a nyugdíjak 2027-ben

A kormány közzétette a 2027-es nyugdíjemelés részleteit: az általános, 3 százalékos emelés mellett a kisebb nyugdíjban részesülők további kiegészítésre számíthatnak. A változtatások mintegy 455 ezer időst érinthetnek.

Így emelkednek a nyugdíjak 2027-ben

Forrás: Unsplash

A nyugdíjak minden év januárjában automatikusan emelkednek az előző évre várt infláció mértékével, a kormány pedig 2026-ra 3 százalékos fogyasztóiár-növekedéssel számol. Ennek megfelelően 2027 januárjától valamennyi nyugdíj 3 százalékkal emelkedik. A 2027-es költségvetés tervezete azonban az alacsonyabb nyugdíjak esetében további, sávosan meghatározott emeléseket is tartalmaz. Mint a 24.hu írja, azok, akiknek a 3 százalékos emelés után sem érné el a nyugdíjuk a havi 108 ezer forintot, egységesen 120 ezer forintot kapnak majd. Ez különösen a nyugdíjminimumon élőknek jelenthet jelentős változást, akik az eddigi juttatásuk több mint négyszereséhez juthatnak.

A 108 és 125 ezer forint közötti nyugdíjban részesülők további havi 12 ezer forintos emelést kapnak. A 125 és 130 ezer forint közötti nyugdíjaknál 10 ezer, a 130 és 135 ezer forint közöttieknél 8 ezer forint lesz a kiegészítés. A 135 és 140 ezer forint közötti nyugdíjak további 6 ezer forinttal nőnek. A 140 és 146 ezer forint közötti járandóságokat egységesen havi 146 ezer forintra emelik. A nyugdíjminimum módosítása és a sávos emelések összesen mintegy 455 ezer nyugdíjast érintenek. A kormány emellett fenntartja a 13. havi nyugdíj teljes kifizetését, valamint a 14. havi nyugdíj első heti részletének folyósítását is. Jövőre érkezik a nyugdíjasok SZÉP-kártyája is, amely 2,2 millió embernek jelenthet többletbevételt: első részletét minden 500 ezer forint alatti nyugdíjban részesülő idős megkapja, és az összeget pihenés mellett gyógyszerre és élelmiszerre is felhasználhatják.

  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek