Több mint hetven új munkahelyet teremt a Magyar Posta Zalaegerszegen
Több mint hetven új munkahelyet teremtett a Magyar Posta új, automatizált csomaglogisztikai üzemcsarnokában Zalaegerszegen - közölte a vállalat.
A több mint 2700 négyzetméternyi területen digitalizált üzemcsarnok épült, amelybe egy automatizált csomagszortírozó gép is került, jelentősen gyorsítva a csomagok feldolgozását.
A depóban elhelyezett szállítópálya óránként akár 2000 darab küldemény feldolgozására képes, a gép a csomagok hitelesített tömeg- és térfogatmérését, azonosítását és irányítását is elvégzi. Az üzemcsarnokra egy 19 kilowatt teljesítményű napelem-rendszert is telepítettek.
Horváth Tamás, a Magyar Posta szervezetirányítási vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy idén nyolc vidéki városban építenek ki automatizált csomagfeldolgozási rendszert, közülük az egyik a zalaegerszegi.
Az új üzemcsarnok vonzáskörzetébe mintegy 60 posta tartozik és több mint 260 településen lát el csomagkézbesítési feladatokat.
Néhány napja Pfeifer Tamás, a Postások Független Érdekvédelmi Szövetsége (POFÉSZ) elnöke azt mondta, épp az utóbbi évek legnagyobb felmondási hulláma zajlik a Postánál. Ugyan az új menedzsment leállította a novemberben bejelentett csoportos leépítést, annak puszta bejelentése öngerjesztő folyamatot indított be. Mivel nem tudni, hogy a legutóbb bejelentett 1200 fős csoportos létszámleépítés pontosan mely területeket mennyiben érintene, pontosan kiket rúgna ki a Posta, sokan a bizonytalan helyzetben inkább más állás után néznek. Ezt a folyamatot fokozza az alacsony bérek miatti elégedetlenség is.
Átlagosan 10 százalékos béremelést kapnak a munkavállalók – jelentette be korábban a Magyar Posta. Ezt a szakszervezet teljes mértékben elfogadhatatlannak tartja. "Ez még az infláció jegybank által a 15-19,5 százalékos sávba várt mértékét is messze alulmúlja – ekkora béremelés mellett igen sok postás reálkeresete csökkenni fog idén" - mondta Pfeifer.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- Európai uniós minimálbér: szociális párbeszéd nélkül nem tud megvalósulni Magyarországon 3 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre 4 hete
- 25 ezer új munkahely jön létre itthon a most zajló kínai vállalati beruházások nyomán 4 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Folytatódik Zalaegerszegen az ipari park kialakítása - akár 500 új munkahely is létrejöhet a térségben 1 hónapja
- Íme néhány meglepő trend a munkahelyi étkezéssel kapcsolatban 1 hónapja
- Nem a vezető neme a lényeg - Aurelia Luca, Skanska 1 hónapja
- Vezetők és HR-esek továbbkattintani nem ér, foglalkozni kell a menopauzával! 1 hónapja
- Új vállalkozásfejlesztési központot hoztak létre a romák elhelyezkedésének támogatására 1 hónapja
- Kihirdették, mikor rendezik a Szakma Sztár Fesztivált 1 hónapja