Hamarosan kezdődnek a jövő évi bérekről szóló tárgyalások
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatSzeptember elején újra összeül a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF), ahol már a 2027-es bérekről is tárgyalnak. A kormány szerint a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek ezentúl érdemben részt vehetnek a foglalkoztatáspolitikai döntések előkészítésében, és nem csak utólag értesülnek a döntésekről.
Pénteken tartotta első ülését a VKF új felállásban, amelyen a kormányzati tárcák mellett a legfontosabb munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek is részt vettek - számolt be róla az Economx. Kátai-Németh Vilmos, a területért felelős miniszter szerint ezzel új fejezet kezdődött az országos munkaügyi kapcsolatokban. A kormány célja, hogy az érintettek ne csak a Magyar Közlönyből értesüljenek a munkájukat és megélhetésüket befolyásoló döntésekről.
Szabó Imre Szilárd foglalkoztatáspolitikai helyettes államtitkár szerint rendszeres, kiszámítható és szakmai alapú egyeztetési rendszert szeretnének kialakítani. Az első megbeszélésen többek között a keresetek, a munkajogi szabályozás és a munkavédelem kérdései kerültek napirendre. Kiemelt témaként kezelik a minimálbért, a bértranszparenciát és a harmadik országból érkező munkavállalók foglalkoztatását is. A kormány ezekhez kapcsolódóan konkrét cselekvési terv kidolgozását tervezi.
A helyettes államtitkár szerint időszerűvé vált a munkajogi szabályozás teljes körű felülvizsgálata is. Különösen a biztonságos és egészséget nem veszélyeztető munkavégzés feltételeit, valamint a foglalkoztatáspolitikai intézményrendszert vizsgálnák felül. A munkaadói oldal szerint a VKF működését alapvetően fenn kell tartani, és a következő fontos lépést a közelgő bértárgyalások jelentik.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége szerint szeptember első felében már a jövő évi bérekről is egyeztetnek. A szakszervezetek közben azt szeretnék elérni, hogy a szélsőséges időjárás miatt hőhatárt vezessenek be, amely fölött korlátozni vagy meg kellene szüntetni a munkavégzést. A Munkástanácsok üdvözölte az új egyeztetési gyakorlatot, míg a Liga Szakszervezetek szerint más országos érdekegyeztető fórumok működését is át kell gondolni. A felek tehát már szeptemberben folytatják az egyeztetéseket, amelyek egyik legfontosabb témája a 2027-es bérek alakulása lesz.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?