Ez a gazdasági terület magyar családok százezreinek ad majd munkát
Magyarország éllovas és nem követő az új gazdasági terület, a zöld gazdaság fejlesztésében - mondta a gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért és a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos kedden Debrecenben, sajtótájékoztatón. György László azt mondta: a kormány azért kezdeményezte az új nemzeti konzultációt, mert "van mire büszkének lenni" ezen a területen, amely az elkövetkező évtizedekben magyar családok százezreinek ad majd munkát, biztos megélhetést.
György László az április 15-ig tartó online zöldenergetikai-konzultáción való részvételre buzdított.
A zöld gazdaság mérete 2020-ban globálisan 1300 milliárd dollár volt, az akkori magyar hazai össztermék (GDP) hat és félszerese, ez a piac 2050-ig nyolcszorosára bővül - érzékeltette a kormánybiztos.
György László emlékeztetett: a kormány 2020-ban hirdette meg a klíma- és természetvédelmi akciótervet, amelyben célul tűzte ki, hogy 2030-ra a villamosenergiát 90 százalékban szén-dioxid-kibocsátás mentesen, környezetbarát, fenntartható módon kell előállítani. Hozzátette: ebben az évben Magyarország létrehozza a 2030-ra tervezett naperőmű-kapacitást.
A kormánybiztos rámutatott: a zöld energiát tárolni is kell, Magyarország 2030-ra a negyedik legnagyobb zöldenergia-tároló gyártókapacitással fog rendelkezni az Egyesült Államok, Kína és Németország után.
A kormánybiztos szerint ezekért a beruházásokért "öldöklő verseny zajlik a világban", aki ilyen zöldenergia-tároló berendezéseket tud gyártani környezetbarát módon, az a világ élvonalát fogja képviselni. Felhívta a figyelmet, hogy a zöldenergetikai-konzultációban a 13 kérdés között erre vonatkozó kérdések is szerepelnek, szeretnék a családok véleményét tudni, hogy "megerősítsenek szándékainkban".
A zöld energiát fel kell tudni használni, ezért a kormány napenergia plusz programot indított a családok, otthonok zöld energiával való ellátására több mint 75 milliárd forint értékben, 30 milliárd forinttal támogatja a vállalkozások elektromosautó-programját, 2019-ben pedig meghirdették a zöld busz programot - sorolta György László.
Ugyancsak kiemelt feladatként említette a zöld energia előállításához és tárolásához szükséges kritikus nyersanyagok, eszközök környezetbarát módon történő újrahasznosítását, erre vonatkozik Magyarország körforgásos gazdasági stratégiája.
"Zöldenergia-termelés, -tárolás, -hasznosítás és -újrahasznosítás: így épül fel a zöld gazdaság, amelynek Magyarország az éllovasa és nem követője a világban" - összegezte György László, aki a zöldenergetikai-konzultáció 13 kérdésének megválaszolására biztatott Debrecenben.
Balázs Ákos (Fidesz-KDNP), a város alpolgármestere azt mondta, Debrecenben a gazdaságfejlesztés és a környezetvédelem kéz a kézben jár. Emlékeztetett: az önkormányzat közgyűlése februárban fogadta a Zöld kódexet, Debrecen környezetvédelmi programját.
A városlakók véleményét is figyelembe vevő Zöld kódex ötven intézkedéscsomagjából tíz közvetlenül kapcsolódik a zöld energia előállításához - jelezte az alpolgármester, kiemelve az új napelemparkok létrehozását, a zöld buszok számának növelését, a lakossági led-csereprogram folytatást, a közvilágítási lámpák cseréjét és a folytatódó panelfelújítási programot.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Nagy Márton: a mesterséges intelligencia lehet a gazdaság egyik fő hajtóereje 2 hete
- A magyarok 83 százaléka rossznak látja az ország gazdaság helyzetét 2 hete
- OECD: a magyar munkaerőpiac a válságok ellenére is ellenállónak bizonyult 2 hete
- Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre 3 hete
- Folytatódik Zalaegerszegen az ipari park kialakítása - akár 500 új munkahely is létrejöhet a térségben 1 hónapja
- Íme néhány meglepő trend a munkahelyi étkezéssel kapcsolatban 1 hónapja
- Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult 1 hónapja
- Nem a vezető neme a lényeg - Aurelia Luca, Skanska 1 hónapja
- Vezetők és HR-esek továbbkattintani nem ér, foglalkozni kell a menopauzával! 1 hónapja
- A gyenge fejlődés a munkaerőpiacot is visszafejlődéssel fenyegeti Németországban 1 hónapja
- Nagy Márton: a külföldi irányítású vállalatok 2,5-szer hatékonyabban működnek 1 hónapja