Erasmus nélkül elszigetelődnek a magyar egyetemek
Az Erasmus + és a Horizont Európa kutatási programja nélkül elszigetelődnek a magyar egyetemek és hallgatóik a nemzetközi környezettől.
A korrupció fokozott kockázatával jár, hogy politikusok ülnek az egyetemek közalapítványi kuratóriumaiban. Többek között ezt kifogásolja az Európai Bizottság. Mint arról mi is beszámoltunk, a testület kizárja az alapítványi irányítású egyetemeket - köztük a Corvinust és a Semmelweis Egyetemet - az Erasmus+ csereprogramjából.
Az Erasmus programmal tavaly 8800 magyar diák és 4000 felsőoktatási dolgozó lehetőséget arra, hogy a külföldi egyetemre járhasson.
A bizottság többek között azt kifogásolja, hogy az alapítványi egyetemekre nem vonatkoznak az uniós közbeszerzési szabályok. Azt is nehezményezik, hogy az érintett egyetemek kuratóriumaiban kormánypárti politikusok is helyet kaptak.
Az Európai Bizottság összesítője szerint 2021-ben a Horizont Európa kutatási programjával a Corvinus Egyetemnek 2,5 millió eurót adott, a Szegedi Tudományegyetemnek 2,4 milliót, a Semmelweis Egyetemet pedig 1,7 millió euróval támogatta.
Németh Szilvia oktatáskutató, szociológus szerint ezek nélkül a nemzetközi programok nélkül elszigeteltté válhatnak az egyetemek - írja az ATV.hu.
Ezek a programok hosszútávon hatással vannak az egyetemeknek az innovációs működésére.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- A BMW autógyár miatt nőtt az érdeklődés a járműmérnöki képzés iránt Debrecenben 2 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Ma indul a Corvinus állásbörzéje és karrierfelkészítési programja 4 hete
- Általános iskolásoknak nyújt egyedülálló képzést a neves tehetségprogram 1 hónapja
- Úton a felsővezetői lét felé - hogyan segíthet egy mentor a cél elérésben? 1 hónapja
- Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen 1 hónapja
- Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké 1 hónapja
- Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát 1 hónapja
- Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén 1 hónapja
- Rosszul jár, aki ilyen cégben dolgozik gazdasági válság idején 2 hónapja
- Új rektor a Budapesti Gazdasági Egyetem élén 2 hónapja