Egyre kevesebb a munkaképes korú Dél-Koreában
Csökkent Dél-Korea munkaképes korú népessége tavaly, ami először fordult elő az ország történelmében - derült ki a statisztikai hivatal adataiból.
A tavalyi népszámlálás adatai szerint a munkaképes korú népesség, azaz a 15 és 64 év közötti életkorú emberek száma 116 ezerrel 36,2 millióra csökkent, miközben a teljes lakosság lélekszáma 0,3 százalékkal 51,4 millióra nőtt.
A 65 évesnél idősebb személyek száma 5 százalékkal 7,15 millióra, így a teljes népességen belüli aránya 14,2 százalékra nőtt. Már a második egymást követő évben fordult elő, hogy a 65 évnél idősebbek száma meghaladta a 14 évesnél fiatalabbakét. Utóbbi korosztály lélekszáma 6,63 millió volt a tavalyi évben.
A kormány néhány hete közölte, hogy hétéves mélypontra süllyedt a születések száma tavaly, amikor is 12 százalékkal kevesebb, 357 ezer 771 csecsemő jött a világra. A szülőképes korú női népességre jutó születések átlaga történelmi mélységbe, 1,05-re esett, miközben elméletileg a népesség középtávú fennmaradásához a rátának el kell érnie vagy meg kell közelítenie a 2,1-es szintet.
Dél-Korea lakosságának majdnem fele, 49,6 százaléka, azaz több mint 25,5 millió ember él a fővárosi régióban, amely Kjonggi tartományt, Szöult és Incshon várost foglalja magában. Szöul a tartomány központjában helyezkedik el, de közigazgatásilag független tőle. A főváros lakosainak száma tavaly 0,6 százalékkal 9,74 millióra csökkent.
A háztartások száma 1,7 százalékkal 20,16 millióra nőtt, az egy háztartásban élők száma átlag 2,47-et tett ki. A legnagyobb arányt, 28,6 százalékot az egyfős háztartások teszik ki, a négytagú családok aránya 17,7 százalékra rúgott tavaly Dél-Koreában.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- Így alakul az érettségizők száma Magyarországon 1998 és 2024 között 2 hete
- Így segítik a látássérültek munkavállalását 3 hete
- A nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők megoszlása az ellátás típusa szerint - grafikon 4 hete
- Fülöp Attila: Magyarországon csaknem 50 százalékos a megváltozott munkaképességű emberek foglakoztatási rátája 1 hónapja
- Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk? 1 hónapja
- Melyek a legnagyobb nyugdíjas szövetkezetek? Itt a toplista 2 hónapja
- Extra támogatással segítik a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégeket 3 hónapja
- Tovább csökken a foglalkoztatottak száma, 222 ezren voltak munka nélkül januárban 3 hónapja
- Itt a titkos munkaerő-tartalék: mit tudnak a nyugdíjasok? 3 hónapja
- Elkezdték folyósítani a dupla nyugdíjat 3 hónapja
- A nyilvántartott álláskeresők száma Magyarországon - grafikon 4 hónapja