Csehország válsághelyzetben átvállalja a bérek 70 százalékát
A cseh állam válsághelyzetekben - járvány, természeti katasztrófa, de kibertámadás esetén is - vállalná az alkalmazotti bérek 70 százalékának kifizetését. Az úgynevezett kurzarbeit javaslatot saját honlapján hozta nyilvánosságra a cseh kormány.
Az elképzelések szerint a rendszert novemberben vezetnék be, azt követően, hogy lejár a hasonló céllal a tavaszi koronavírus-járvány következményeinek mérséklésére elfogadott úgynevezett Antivírus-program.
A kormány jelezte, hogy a tervezetet még szeptemberben a parlament elé terjeszti, s miután általános széleskörű támogatása van, azzal számol, hogy gyorsan elfogadják.
Az állami bértámogatást akkor kapnák meg a munkavállalók, ha cégük járvány, természeti katasztrófa, kibertámadás, más probléma vagy gazdasági válság miatt nem képes munkát biztosítani számukra teljes munkaidőben. Alapvető célja, hogy megakadályozza az elbocsátásokat.
Feltétel lenne, hogy az érintettek az ötnapos munkahétből legalább két napot ledolgozzanak. A 70 százalékos bértámogatásra három hónapig lenne jogalap, azt követően a támogatás mértéke 65 százalékra, majd 60 százalékra csökkenne. Az állami bértámogatást az alkalmazottak maximálisan kilenc hónapig kaphatnák.
Országos méretben a rendszert akkor vezetnék be, ha három egymást követő hónapban éves szinten több mint 15 százalékkal emelkedne a munkanélküliség, a munkanélküliek száma meghaladná a 400 ezret.
- 2025.03.11Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Szervező: BME
Részletek
Jegyek
- 2025.03.18Óbudai Egyetem Állásbörze A személyes találkozás az potenciális jelentkezőkkel az állásbörzén az egyik leghatékonyabban módszer, hiszen amíg egy önéletrajz csupán „vázlatos” formában nyújt a jelentkezőről képet, addig a személyes találkozás és beszélgetés által sokkal jobban bizonyíthatnak is a szakmai felkészültséggel kapcsolatban.
Részletek
Jegyek
- 2025.03.27 recruiTECH konferencia A recruiTECH elsősorban HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding specialistáknak és learning & development szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a toborzási céljaikért a munkaerőpiacon, akik keresik az új megoldásokat, melyek segítségével hatékonyabbá tehetik vállalatuk tevékenységét.
Részletek
Jegyek
A tartós beteg munkavállalók negyede arról számolt be, hogy állapota miatt előléptetési lehetőségtől is elesett. Teljes cikk
Elon Musk a közösségi médiában azt írta, hogy a válaszadás elmaradása felmondásnak minősül. Teljes cikk
Visszakapják Romániában az úgynevezett "salátarendelettel" megvont túlórapénzt a katonák, rendőrök és börtönőrök - erről csütörtökön... Teljes cikk
- Ilyen hatással van a munkavégzésre a hosszú Covid 5 hónapja
- Az Egyesült Királyságban minden nyolcadik fiatal nem dolgozik vagy nem tanul 7 hónapja
- Emelkedett a munkanélküliség Csehországban 7 hónapja
- Váratlanul emelkedett a munkanélküliség az Egyesült Államokban 8 hónapja
- A csehek hamarosan maguk határozhatják meg a munkaidejüket 8 hónapja
- Az ukrán menekülteket kizsákmányolják, de többségüknek stabil munkahelye van Csehországban 8 hónapja
- 6 milliárd forinttal támogatja a hajdú-bihari kormányhivatal a 30 éven felüli álláskeresőket 8 hónapja
- Vannak tanárok, akik csak most kapták meg a járvány miatt járó táppénz-kiegészítést 8 hónapja
- Állami bértámogatások szabálytalan felhasználása miatt emeltek vádat két ember ellen 8 hónapja
- Stagnált a munkanélküliség Csehországban 8 hónapja
- Stagnált a munkanélküliség Kínában 9 hónapja