kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 3 éve

Az EP jogszabályban biztosítaná a távmunkában dolgozók pihenőidejét

Az Európai Parlament szerint a munka és a magánélet egyensúlyának felborulása és a kiégés veszélye miatt lenne szükség a jogszabályra.

Az Európai Parlament csütörtöki jelentésében olyan jogszabály megalkotására szólította fel az Európai Bizottságot, amely biztosítja a megfelelő pihenőidőt a munkájukat otthonról, digitális eszközökkel végzőknek azzal, hogy a munkaidőn túl nem kell elérhetőnek maradniuk munkaadójuk számára, kijelentkezhetnek a munkahelyi hálózatokból.

A testület emellett minimumkövetelményekkel szabályozná a távmunkát, pontosan meghatározva a munkafeltételeket, valamint a munka- és a pihenőidőt. A képviselők felhívták a figyelmet, hogy egyre többen - különösen a koronavírus-járvány alatt - végzik munkájukat digitálisan, és az elektronikus eszközökön keresztül folyamatosan elérhetők, ami kedvezőtlenül hat a munka és a magánélet egyensúlyára, rossz közérzethez, kiégéshez vezethet.

A képviselők úgy vélik, hogy alapvetően mindenkinek joga van a lecsatlakozáshoz, senkitől nem várható el, hogy munkaidőn túl bármilyen digitális csatornán munkával foglalkozzon, telefonokra vagy e-mailekre válaszoljon. A tagállamoknak tehát mindent meg kellene tenniük annak érdekében, hogy a munkavállalók ténylegesen élhessenek a kijelentkezéshez való jogukkal, és emiatt ne érje őket hátrányos megkülönböztetés, bírálat munkáltatójuk részéről.

Kósa Ádám, a Fidesz uniós parlamenti képviselője üdvözölte a kijelentkezéshez való jogról szóló jelentés elfogadását. Az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozta, hogy a digitális eszközök megfelelő használata előnyt jelent a munkáltatók és a munkavállalók számára, azonban felhívta a figyelmet, hogy olyan egyértelmű szabályokat kell kialakítani, amelyek egyidejűleg segítik elő a személyes rugalmasságot és a munkavállalók jogainak védelmét.

"Míg a digitális megoldás sok munkahely megőrzését jelentette, eközben uniós szinten az otthonról dolgozók 27 százaléka számolt be arról, hogy szabadidejében munkahelyi feladatok ellátásával foglalkozott. A távmunka terjedése még nagyobb terhet jelentett a fiatalok és a gondozási feladatokat ellátó személyek, például az egyedülálló szülők, a gyermekes családok vagy a hozzátartozókat ápoló családok számára" - hangsúlyozta.

MTI
fotó: pexels
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ez a tíz legfontosabb motivációs tényező a dolgozók szerint

A fizetés egyértelműen fontos motiváció a munkavállalók szerint, de más fontos tényezők is közrejátszanak abban, hogy a dolgozók jól érzik-e... Teljes cikk

Mennyire érinti a menopauzás nőket a munkahelyi diszkrimináció az emberek szerint?

A 16-24 éves korcsoport a legbiztosabb benne, hogy a menopauzás női dolgozóknak hátrányos megkülönböztetéssel kell szembenézniük. Teljes cikk

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó minősítés szabályzata

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó rehabilitációs minősítés szabályzata. Ez további bizonytalanságot és jogi... Teljes cikk