Alkatrészgyártással bővít, és a fiatalok képzését is felkarolja a zalaegerszegi ZMT Hungary
Közel 250 millió forint önerős beruházással autóipari alkatrészgyártást indított a zalaegerszegi ZMT Hungary Kft., további 50 millió forinttal pedig a fiatalok képzését támogatja - jelentette be a vállalat.
Az új berendezések, mérőgépek beszerzésével évente 350 ezer autóalkatrészt állítanak elő a zalaegerszegi üzemben, ezeket pedig Szlovéniába exportálják.
Öt év alatt 50 millió forintot fordítanak arra, hogy a gyermekek és a fiatalok megismerjék, megszeressék a szakmát. A forgácsolóüzemben a legmodernebb technológiával ismerkedhetnek meg a fiatalok, a diákokat gyárlátogatáson fogadják, emellett rendszeres szakköri foglalkozásokon, továbbképzéseken vehetnek részt. A szakképzés során gyakorlati helyet, a végzett szakmunkásoknak pedig munkalehetőséget szeretnének biztosítani - mondta Bíró Dániel ügyvezető.
A fuvarozással is foglalkozó családi vállalkozás tíz évvel ezelőtt egy garázsban kezdte meg működését, majd a zalaegerszegi inkubátorházban folyatták tevékenységüket.
A jelenleg 100 dolgozót, zömében fiatalokat foglalkoztató cég tavaly közel 1 milliárd forint árbevételt ért el, idén pedig 1,7 milliárd forintra szeretnék azt növelni.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- Pölöskei Gáborné: harminc százalékkal nőtt a szakképzésbe jelentkezők száma 5 napja
- Hankó Balázs: a térségfejlesztés modellje a szakképzés 2 hete
- Tízből hat fiatal döntött a szakképzés mellett 2 hete
- Hátrább az agarakkal! 2 hete
- Why employees have become more cautious about changing jobs 3 hete
- A kormány együttműködési megállapodást írt alá a digitalizáció fejlesztése érdekében 3 hete
- "A hatékony és sikeres munkavégzéshez kiegyensúlyozott magánéletre van szükség" 3 hete
- Engedjük-e a főnököt tárgyalni? 4 hete
- 25 ezer új munkahely jön létre itthon a most zajló kínai vállalati beruházások nyomán 4 hete
- Folytatódik Zalaegerszegen az ipari park kialakítása - akár 500 új munkahely is létrejöhet a térségben 1 hónapja
- Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés 1 hónapja