kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának korábbi elnöke partnerként csatlakozik a Danubia Legal-hoz

Dr. Łuszcz Viktor fő szakterülete a versenyjog és a szellemi tulajdonjog.

Korábban széles körű tapasztalatot szerzett kartellekkel, fúziókkal és felvásárlásokkal, erőfölénnyel való visszaéléssel és állami támogatásokkal kapcsolatos ügyekben, továbbá védjegybejelentések, valamint felszólalási és törlési eljárások nyomán hozott határozatok bírósági felülvizsgálata terén. Jelentős gyakorlati ismeretekkel bír az EU Bírósága előtti eljárásokról, az EU jogokra alapított igények érvényesítésének szakértője.

Számos publikáció szerzője, továbbá a Pázmány Péter Katolikus Egyetem angol nyelvű EU jogi posztgraduális képzésének oktatója. 2020 márciusától a Danubia Legal partnere és egyik irodavezetője. Ezt megelőzően 2017 és 2019 között a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) elnöke volt. E minőségében jogszabályreformot kezdeményezett annak érdekében, hogy az SZTNH-hoz angol nyelven benyújtott szabadalmi bejelentések érdemi vizsgálatát a Hivatal már a magyar fordítás benyújtását megelőzően megkezdhesse, mely eredményesen zárult. 2017-ben az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) mellett működő Boards of Appeal Committee alelnökévé választotta az EPO Igazgatótanácsa.

Viktor 11 éven át dolgozott az EU Törvényszékén (Luxembourg) bírói tanácsadó (référendaire) munkakörben, melynek során főként EU védjegyek, versenyjog, állami támogatások és dömpingellenes vámok területén szerkesztett ítéleteket. Az általa előkészített ügyek között szerepelt az eddigi legnagyobb petrolkémiai kartell és az EUIPO számos védjegyhatározata elleni fellebbezés. Két éven át az EU Bizottság versenyügyi Főigazgatóságán (DG COMP) volt ügyintéző, melynek során építőipari és elosztó kereskedelmi fúziókkal és kartellekkel foglalkozott.

A College of Europe-ban (Bruges) és az Université de Rennes I-en egyaránt EU jogi mesterfokozatot szerzett (LL.M.). A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán végzett, a Bécsi Műszaki Egyetemen (Technische Universität Wien) töltött kutatószemesztert követően.
"Megtisztelő Magyarország legrégebbi szabadalmi és jogi irodájához csatlakozni. Az SZTNH-nál töltött időm alatt sok kollégát megismertem a Danubia részéről és tudtam, hogy egy kiemelkedő tudású csapathoz társulhatok.” - mondta Dr. Łuszcz Viktor.

Viktor csatlakozásával tovább folytatjuk a Danubia cégcsoport, közelebbről a Danubia Legal bővítését, melynek során mindig igyekszünk az adott szakterület legnagyobb tudású szakértőivel bővíteni a csapatot. Nincs kétségem afelől, Viktor szaktudása és kiemelkedő nemzetközi tapasztalata nagyban hozzá fog járulni a Danubia Legal szolgáltatási palettájának magas színvonalú bővüléséhez” - kommentálta dr. Pethő Árpád, a Danubia Kft. ügyvezető igazgatója.
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek