kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 1 éve

A munkavállalók több mint fele számít rá, hogy idén romlani fog az anyagi helyzete

A megkérdezettek 8 százaléka már 10 százalékkal magasabb fizetésért is munkahelyet váltana.

A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 55 százaléka kapott év elején fizetésemelést, azonban az emelés mértéke közel felüknél nem haladta meg a 10 százalékot, miközben a dolgozók 17 százaléka egyáltalán nem számít fizetésemelésre az idén - közölte a Trenkwalder február végén végzett munkaerőpiaci kutatása alapján csütörtökön az MTI-vel. A cég 500, a versenyszférában dolgozó munkavállalót kérdezett a felmérésben fizetéséről, illetve jelenlegi munkahelyével kapcsolatosan.

A válaszadók 43 százaléka elégedetlen jelenlegi bérével. Az elégedetlenek 35 százaléka megelégedne 20 százalékon belüli béremeléssel, további 24 százalék 20-30 százalék közötti plusz jövedelmet tartana megfelelőnek. Tavalyhoz képest 55 százaléknyian számítanak arra, hogy idén romlani fog az anyagi helyzetük. Fél évvel korábbi helyzethez képest csökkentek a béremelési elvárások, egy éven belül a válaszadók 52 százaléka helyett immár csak 38 százalék tervez munkahelyváltást, és 68 százalék tartja fontosabbnak a munkahelyeik biztonságát, mint a reálbér-növekedést - derül ki a közleményből.

A felmérésből kiderült az is, hogy az összes válaszadó 8 százaléka már 10 százalékkal magasabb fizetésért is munkahelyet váltana, 30 százalékkal kedvezőbb alternatív állásajánlatért pedig már 57 százaléknyian hagynák ott jelenlegi állásukat. Ez is az óvatosság növekedését mutatja az elmúlt hónapokban, mivel ősszel ez az utóbbi arány még elérte a 68 százalékot. A gazdasági realitások már átlépték a háztartások küszöbét, így egyre jobban kitapinthatók kompromisszumok is a munkavállalói elvárásokban. Ezt az is mutatja, hogy a tavaly őszi 68 helyett 40 százaléknyian nyilatkoztak úgy, hogy ha 2023-ban nem emelkednének a juttatásaik, akkor biztosan felmondanának a munkahelyeiken. A munkáltatók szempontjából szintén reményt keltő fejlemény, hogy az összes válaszadó 64 százaléka átmenetileg megelégszik azzal, hogy amennyiben a munkáltatója nehezebb helyzetben működik, 1-2 éves átmeneti időre fizetésemelésének egy részét nem anyagi juttatásként (például home office lehetősége, képzés, utazási költség) kapja - áll a közleményben.

 

MTI

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Álláshirdetések alapján kezdett vizsgálódni a NAV

Az adóhatóság több munkaadónál is talált be nem jelentett dolgozókat. Teljes cikk

Hamarosan elindul az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást... Teljes cikk

Jövő Mobilitása Szövetség: sok vállalkozásnak megéri pályázni az elektromosautó-támogatásra

A szövetség szerint a cégeknek a viszonylag olcsó és minél nagyobb akkumulátoros autók választása lehet előnyös. Teljes cikk