kapubanner for mobile
Megjelent: 5 hónapja

A hirdetések is fontos részét képezik a marketingünknek

Bármilyen tevékenységgel is foglalkozunk nagyon fontos, hogy kellő figyelmet szenteljünk a marketingünkre. Elvégre hiába van egy jó szolgáltatásunk vagy termékkörünk, ha nem tud róla a célközönségünk, akkor csak kevés ügyfélre, vásárlóra számíthatunk.

Ma már nem kérdés, hogy az online platformokon is jelen kell lennünk, ha hatékony eredményeket akarunk elérni. Továbbá az olyan lehetőségeket is érdemes kihasználnunk, mint amelyeket például a Google Ads hirdetések kínálnak.

Ahhoz, hogy minden gördülékenyen haladjon és elérjük a kívánt eredményeket, mindenképpen kérjük egy hozzáértő digitális marketing és hirdetés stratéga közreműködését! Ő ugyanis segíteni tud nekünk, hogy szárnyaljon a marketingünk, és elérjük azokat a mérföldköveket, amiket kitűztünk.

A hirdetések is fontos részét képezik a marketingünknek
 

Mai írásunkban elmondjuk röviden, hogy mit érdemes tudni a Google Ads hirdetésekről, illetve eláruljuk azt is, hogy sok esetben min múlik a siker.

Amit a Google Ads hirdetésekről érdemes tudni

A Google Ads egy olyan hirdetési platform, ami lehetővé teszi a cégek, illetve vállalkozások számára, hogy fizetett hirdetéseket készítsenek.

Ezek a hirdetések többek között megjelenhetnek például a Google keresési találati oldalain, a YouTube-on, a kereső partnerhálózatán, a Google térképen vagy a mobilalkalmazásokban.

A lehetőségek tárháza szinte végtelen, ugyanis képes, szöveges, videós és applikációs hirdetéseket is készíthetünk, mindezt úgy, hogy sokféle beállításra lehetőségünk van. Meghatározhatjuk például a hirdetés célját, a célközönséget, a kulcsszavakat, megadhatjuk a demográfiai adatokat, illetve beállíthatjuk a költségkeretet is.

A Google Ads hirdetések egyik legnagyobb előnye, hogy csak a kattintásokért kell fizetnünk, magáért a hirdetések megjelenéséért nem. Emiatt tehát egy költséghatékony hirdetési módszernek tekinthető.

A siker alapja: a tervezés

Mielőtt azonban nekiállnánk hirdetni, nagyon fontos, hogy legyen egy tervünk. Ennek keretén belül meg kell határoznunk az elérni kívánt céljainkat, és lépésről lépésre ki kell jelölni azokat a feladatokat, amiket el kell végeznünk a siker érdekében.

A tervezés segítségével sokkal fókuszáltabban, strukturáltabban haladhatunk előre, elvégre mindig tudni fogjuk, hogy épp hol tartunk az ütemtervben. Ha pedig szükségesnek látjuk, akkor a terven bármikor tudunk változtatni, módosítani.

Kérjük szakértő segítségét!

Látható tehát, hogy a Google Ads hirdetésekben rejlő lehetőségeket mindenképp érdemes kiaknáznunk. Méghozzá egy szakértő segítségével, aki miután feltérképezte a marketing flow-nk elakadásának okait, összegzi a lehetőségeinket, illetve segít a megvalósításban, koordinációban is.

Ezzel rengeteg időt, energiát és sok esetben pénzt is spórolhatunk. Elvégre a feladatok terhe nem a mi vállunkat fogja nyomni, és elkerülhetjük a felesleges pénzkiadásokat is, amiket a nem megfelelő, átgondolatlan beállítások eredményeznek.

Amennyiben szakember segítségét szeretnénk kérni, akkor ezt a katotamas.hu oldalon tehetjük meg.

 

 

 

 

 

 

  • 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.02Projektmenedzsment képzés A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért kell a dolgozókat kínai módszerrel kamerákkal megfigyelni?

Hétfő délután az Országházban ellenzéki képviselők a kórházi kamerarendszerekről és az egészségügyi várólistákról is kérdezték a kormány tagjait. Teljes cikk

Elfogadta az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény módosítását a parlament

Az Országgyűlés 151 igen, 6 nem szavazattal és 11 tartózkodás mellett elfogadta az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény módosítását - írja az MTI. Teljes cikk

A 9 százalékos szja nem kapott elsöprő támogatást - Magyar Péter az adórendszerről tovább egyeztetne

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke vasárnap este Budapesten a Műegyetem rakpartnál tartott "eredményváró" eseményen elmondta: 1 137 266 magyar ember... Teljes cikk