kapubanner for mobile

A Brokernethez igazolt az Axa vezérhelyettese

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Gecser Ottó, az Axa Biztosító eddigi vezérigazgató-helyettese áll majd a Brokernet vállalatainak (biztosítási bróker, alkusz és bankbróker) munkáját összefogó Brokernet Holding Pénzügyi Tanácsadó és Biztosításközvetítő Zrt. élére.

A szakember tevékeny részese volt annak, hogy a magyarországi Winterthur biztosítót tavaly nyáron átvevő francia cég sikerrel pályázott az Ella Bankra. Egyes vélemények szerint az Ella vezetői egyre nagyobb befolyással bírtak az Axa magyar cégeinek irányítására.

A nyár elején távozott posztjáról Walter Tauchner, az Axa Biztosító Zrt. elnök-vezérigazgatója, ám akkor még a hivatalos kommunikáció csökkenteni próbálta a Szekeres Tibor által betöltött, újonnan létrehozott országos igazgatói poszt jelentőségét.

Gecser Ottó távozása mindenesetre erősíti azt a nézetet, miszerint a cégcsoporton belül vezetői ellentétek feszülnek.

Napi Gazdaság, Magyar Rádió
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek